Miközben már így sem győzik a munkát, a kórházak hetek óta megteltek, de most is „futószalagon” érkeznek az újabb fertőzöttek.
A járvány harmadik hullámának tűzvonalában küzdő orvosok egyszerűen nem értik az utóbbi időben dúló megszorításellenes tüntetések résztvevőinek felelőtlenségét. Szerintük az, hogy százak, ezrek – olyanok, akik fel sem fogják, mennyire veszélyes ez a vírus – tüntetnek maszk és távolságtartás nélkül, semmi jóhoz nem vezethet, ellenben jó eséllyel még súlyosbíthatja is a mostani helyzetet, hiszen egyetlen fertőzött tüntető mindenkit megfertőzhet maga körül, azok pedig viszik tovább a kórt családtagjaiknak, ismerőseiknek.
A Digi24 által megszólaltatott egyik orvos azt mondja, a tüntetők nyilván a saját jó fizikai állapotukra és egészséges immunrendszerükre bazíroznak, és nem látják be, hogy felelőtlenségükkel sok idős, gyenge, krónikus betegségben szenvedő embert sodornak veszélyben akiknek ráadásul már nincsen hely a Covid-kórházakban, és ezek intenzív osztályain. Emiatt sok fertőzött a sürgősségi osztályon kénytelen várakozni, sok esetben akár napokat, hátha felszabadul egy hely az említett helyeken. Országszerte jelenleg körülbelül 700-an várnak a sorukra, közülük sokan már most intenzív terápiás ellátásra szorul(ná)nak.
Silvia Nica, az egyik bukaresti sürgősségi kórház főorvosa ráadásul azt mondja, hogy a harmadik hullámban arányaiban sokkal több a súlyos beteg, mint az eleső kettőben: korábban a kórházba szállított súlyosabb esetek 15–20%-a szorult lélegeztetőgépre vagy oxigénmaszkos légzéstámogatásra, de mostanra ez az arány 50%-ra emelkedett.
A megszólaltatott betegek és a hozzátartozóik is azt mondták a Digi24 riporterének, hogy az utcáról nem is lehet elképzelni, milyen szörnyű a helyzet most a kórházakban, ők maguk sem hitték volna, amíg nem látták a saját szemükkel.
Jöjjenek, töltsenek el velünk néhány órát, nézzék meg, hogyan kapkodnak levegő után a súlyos betegek – ezt tanácsolja a riportban az utcán önfeledten tüntetőknek Silvia Nica főorvos.
A korlátozások persze nagyon rosszak, és ilyen hosszú idő után egyre kellemetlenebbek, érthető hogy sokan elégedetlenek, ám azzal is érdemes tisztában lenni, hogy sokan most is a Covid–19 súlyos formájától szenvednek, és szó szerint az életükért küzdenek, miközben már hely sincs számukra a kórházakban.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.