// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

A kárpátaljai magyar családok befogadására mozgósítanak Maros megyében

// HIRDETÉS

A Kemény család örököse az egykori vadászkastélyt is megnyitja a háború elől menekülők számára. A konfliktusnak már kárpátaljai magyar áldozata is van.

Szolidaritást vállal, és minden lehetséges segítséget megad kárpátaljai testvérvárosának, Ungvárnak, illetve az ukrajnai menekülteknek Marosvásárhely. Nemcsak a város elöljárósága mozgósítja erőforrásait, hanem a civilek és vállalkozók is, akik szállást, ételt és munkalehetőséget biztosítanának elsősorban a kárpátaljai magyaroknak vagy románoknak, tulajdonképpen bárkinek, aki a háború elől menekülve segítségre szorul.

Erdély egyik legrégebbi nemesi családjának egyike, a Kemény család

felajánlotta az egykori vadászkastélyt az ide érkező ukrajnai családoknak.

Nagy Kemény Géza két-három magyar családot befogadna a Galonyán található vendégházba. Felhívását a Facebookon, illetve több kárpátaljai magyar szervezet, egyesület oldalán is megosztotta, így a hír eljutott a megfelelő helyre. Eddig egy kétgyerekes család jelentkezett, emellett sok segítő szándékú vállalkozó, civil szervezet, és magánszemély is jelezte adományozási szándékát, többek között Kolozs megyéből is.

Gernyeszegen Balogh József sárpataki vállalkozó, volt megyei tanácsos lakást, munkahelyet kínált fel a kárpátaljai menekülő családoknak. Azt szorgalmazza, hogy a magyar polgármesterek által irányított községekbe fogadjanak be minél több kárpátaljai magyar családot, hiszen sok az üresen álló ház, a falvak többségében magyarul tanulhatnának a gyerekek, munkahelyet is lehetne találni mindenki számára.

A kárpátaljai hírportálok hírei alapján a Magyar Nemzet már magyar nemzetiségű áldozatokról is beszámol. Az ungvári születésű 29 éves Kis Sándor az ukrán haditengerészetnél szolgált, amikor Ocsakovnál elesett, két gyermeket hagyva árván. A 18 éves kora óta szolgálatot teljesítő tengerész a Krím-félsziget orosz megszállása ellen is harcolt korábban, hősies helytállását filmben is bemutatták. A másik kárpátaljai magyar elesett katonáról annyit lehet tudni, hogy Munkácsból származott, Bilak Vaszilnak hívták, és mindössze 22 éves volt. Az Ukrajnában élő román kisebbség is megszenvedi a háborút: már egy 32 éves odesszai román katona is életét áldozta Ukrajnáért.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták
Székelyhon

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták

Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.

// még több főtér.ro