// 2026. augusztus 15., szombat // Mária

A jövő hét végétől akár már Modernát is kaphat a gyereke Romániában is

// HIRDETÉS

Az Európai Gyógyszerügynökség kibocsátotta a szükséges engedélyt, a Moderna oltása ezentúl a 12–17 éves korosztály immunizálására is alkalmas.

Az Európai Gyógyszerügynökség rábólintott arra, hogy a Moderna vakcináját is használhassák a 12–17 éves korosztály beoltására. Valeriu Gheorghiță a romániai oltáskampány vezetője máris elmondta a sajtónak, hogy a következő hét vége felé akár már Romániában is kezdődhet a srácok oltása az említett szerrel. Szerinte ugyanis attól kezdve, hogy a gyógyszerügynökség kibocsátotta a szükséges engedélyt, már nincs valami sok teendő, csak meg kell várni, amíg a Moderna frissíti az oltóanyag leírását, ezt lefordítják román nyelvre, és már mehet is a buli.

Mint ismeretes, a Pfizer vakcinájával már május vége óta be lehet oltani az említett korosztályt. Romániában a 12–15 évesek közül eddig 2,2% vette fel az oltást, míg a 16–18 évesek közül 15%.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”
Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

// még több főtér.ro