// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A jelenléti oktatás látványos csődje után a szülők ismét kérhetnek fizetett gyerekfelügyeleti szabadságot

// HIRDETÉS

Az iskolakezdés előtt szépen bejelentették, hogy az iskolák nyitva lesznek, de a járvány újbóli berobbanásával ez egyre több helyen már most nem lehetséges.

Florin Cîțu miniszterelnök bejelentette, hogy az új tanévben is érvényes lesz az előzőben bevezetett vészhelyzeti intézkedés, amely lehetőséget ad az online oktatásra kényszerülő gyerekek egyik szülőjének az otthonmaradásra. A maximum 12 éves, illetve a fogyatékkal élők esetében maximum 26 éves gyerek egyik szülője a fizetése 75%-át kapja így meg a „kényszerszabadsága” alatt, függetlenül attól, hogy állami vagy magánszektorban dolgozik. Természetesen ezt a lehetőséget csak azok igényelhetik, akik nem tudják otthonról, az internet segítségével elvégezni a munkájukat.

Ez a fejlemény máris sokakat érdekel, mert sokakat érint: már most több mint 17 ezer olyan kisdiák van, akik ideiglenesen otthonról tanulnak, mert fertőzöttet találtak az osztályukban. Emellett már 13 olyan település is van az országban, ahol a fertőzöttségi ráta nagyobb, mint 6 ezrelék, ami fölött automatikusan bezárják a sulit. Ez persze nagy fejtörést okoz a szülőknek, így nagyon is időszerű az intézkedés újbóli bevezetése.

És sajnos az oltási arányt, valamint a rohamosan növekvő járványszámokat elnézve, a mostani helyzet még csak a kezdet. Ha így haladunk, nem is olyan sok idő múlva az ország legtöbb iskolája kénytelen lesz bezárni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro