A járvány vicces oldala: volt, aki olyan jól érezte magát a karanténban, hogy úgy kellett kirúgni onnan

Vajon milyen ellátást kaphatott?

Hirdetés

Miközben folyamatosan azt halljuk, hogy az emberek nem tűrik a bezártságot, és sokan szöknek meg a házi vagy a hatósági karanténból, azért akad olyan is, aki a jelek szerint olyan jól érzi magát az elkülönítésben, hogy nem is akar kijönni.

A hatóságok szerint Bârlad városában egy külföldről hazatért férfit 14 napra karanténba helyeztek, majd miután letelt a két hét, és kiderült, hogy nem fertőzött, ki akarták engedni.

Csakhogy ő megmakacsolta magát, és közölte: ő bizony nem mozdul egy tapodtat sem, köszöni szépen, jól érzi ott magát.

A helyzet odáig fajult, hogy az egészségügyi illetékeseknek rá kellett hívniuk a rendfenntartó szerveket, mivel hiába könyörögtek neki, nem volt hajlandó távozni.

Az egyenruhások kiérkezése aztán meggyőzte arról, hogy mégiscsak jobban jár, ha távozik.

Hirdetés

Az esetet még érdekesebbé teszi, hogy a férfi két hete még feljelentésssel fenyegette meg a hatóságokat, annyira nem akart karanténba vonulni.

A jelek szerint azonban ott olyan ellátást kaphatott, hogy az otthoni már nem is tűnt kívánatosnak.

Hirdetés