// 2026. november 5., csütörtök // Imre

A járvány negyedik hulláma miatt Romániában is következik a harmadik oltás és az iskolai oltási kampány

// HIRDETÉS

Egy kicsit késve próbálják ellensúlyozni az újabb hullámot.

Mivel a koronavírus-járvány negyedik hulláma az indiai eredetű delta vírusvariáns egyre gyorsabb terjedése miatt gyakorlatilag már a nyakunkon van, a bukaresti illetékesek is úgy döntöttek végre, hogy valamit tenni is próbálnak ellene.

Ezért aztán Valeriu Gheorghiţă, az oltási kampány koordinátora kedden bejelentette, hogy egyrészt októbertől Romániában is lehet majd kérni az oltás harmadik adagját, másrészt már az új tanév első napjától oltási kampányt indítanak az iskolákban.

Gheorghiţă elmondta,

október elejétől akarják hozzáférhetővé tenni az oltások harmadik dózisát,

ehhez viszont az kell, hogy az Európai Gyógyszerügynökség addig jóváhagyja az EU területén annak alkalmazását.

Ez alapvetően csupán formális döntés, Magyarország például már rég alkalmazza a harmadik oltást,  ám Bukarest ismét csak a stréber diák szerepében akar tetszelegni a brüsszeli illetékesek előtt, súlyos járványveszély ide vagy oda.

A harmadik oltást elsősorban a veszélyeztetett kategóriákba tartozóknak ajánlják. Az immunproblémával küzdőknek, vagyis akik frissen estek át szervátültetésen, daganatos betegek vagy HIV-fertőzöttek, eleve háromdózisú oltást ajánlanak majd, míg a krónikus betegek és a 65 évnél idősebbek a második oltás után hat hónappal kérhetik a harmadikat.

Később aztán – hasonlóan a „klasszikus” oltási kampány menetéhez – mindenki más is igényelheti a harmadik vakcinát.

Eközben már az új tanév első napjától, szeptember 13-ától oltási kampányt indítanak az iskolákban.

A november 15-éig tartó, két hónapos kampány során a diákok mellett azok családtagjait, valamint a pedagógusokat is be akarják oltani, amennyiben igénylik a vakcinát.

Az egyetemeken október elsején indul a szintén két hónapos oltási akció.

A 12 évnél idősebb korosztálynak egyébként eddig 31 százalékát oltották be, ami 5,28 millió olyan személyt jelent, aki már legalább az első adag oltást megkapta.

A legjobban Bukarest áll, ott 49,4 százalékos az átoltottság. A további sorrend: Kolozs megye (46 százalék), Szeben megye (39), Temes megye (36,3), Konstanca megye (36,5) és Brassó megye (36,3).

Mindez annak fényében meglehetősen lelombozó, hogy az eredeti tervek szerint szeptember elsejére már tízmillió beoltottnak kellett volna lennie.

Octavian Jurma kutató, egészségügyi szakember szerint az oltási kampány katasztrofális kudarcnak tekinthető, amiért a kormány a felelős.

Szerinte Romániában az a helyzet állt elő, hogy az oltások hatékonyságának és fontosságának elmagyarázását célzó kormányzati kampány híján az oltásellenesek és a vírustagadók ostobaságai jutottak el az emberekhez, ezért ilyen kevés a beoltott.

Ilyen körülmények között, ha a mostani, nagyon lassú tempóban folytatódik az oltási kampány, csupán 2023. november 15-ére lesz meg a tízmillió beoltott – vagyis több mint kétéves késéssel az eredeti kormányzati tervekhez képest.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro