// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A görögök és a bolgárok szeretnék, ha náluk nyaralnánk, a román kormány azonban annyira nem

// HIRDETÉS

Ezért Románia egyelőre kimarad a balkáni országok idegenforgalmi megállapodásából.

Így, hogy a jelek szerint kifelé tartunk a koronavírus-járványból, az európai országok igyekeznek mindent megtenni azért, hogy lassan visszatérhessen a normalitás.

Ennek részeként pedig segíteni próbálják az idegenforgalmi ágazatot és a vendéglátóipart, amely a leginkább megszenvedi a válságot.

Most például Görögország, Bulgária és Szerbia megállapodott, hogy június elsejétől engedélyezik a másik két ország állampolgárainak beutazását, anélkül, hogy kötelező karanténba kellene vonulniuk.

A cél: az idegenforgalom fellendítése.

A buliból Románia egyelőre kimaradt – és nem azért, mert a csúnya balkáni testvérek kirekesztették.

Hanem azért, mert a kormánynak más tervei vannak az állampolgárokkal.

Virgil Popescu gazdasági miniszter azt mondja: Románia „különleges” helyzetben van, és egyébként is, a belföldi turizmusra kell koncentrálni.

A miniszter szerint előbb meg kell várni, hogy a parlament jóvá hagyja a veszélyhelyzet idején érvényes intézkedéseket rögzítő sürgősségi kormányrendeletet, ezt követően morfondírozik majd el a kormány azon, mikor nyitja meg a turisztikai idényt.

Mint mondta, az eheti, illetve a jövő heti járványügyi fejlemények alapján dől el, hogy például június elsején megnyitnak-e a vendéglátóhelyek teraszai, és lassan beindulhat az idegenforgalom, mondjuk 15-étől.

Popescu azt mondja: azért nem csatlakoztak a másik három ország megállapodásához, mert annyira vigyáznak a biztonságunkra.

És egyébként is, előbb európai szinten is fel kell mérni a helyzetet.

És egyébként is, a miniszter szerint az emberek amúgy is inkább belföldön töltenék a szabadságukat – bár hogy ezt mire alapozza, arról nem beszélt –, ezért inkább a romániai idegenforgalomra kellene koncentrálni.

Ami egyrészt persze nem ördögtől való.

De azért egyrészt nem biztos, hogy a kormánynak kell eldöntenie helyettünk, hol is akarunk nyaralni.

Másrészt pedig a megállapodás a kölcsönösségre épül, vagyis ha a román állampolgárok elutazhatnak a másik három országba, akkor természetesen az ottaniak körében is népszerűsíteni lehet az itteni – persze nem feltétlenül tengerparti, de annál szebb – idegenforgalmi látványosságokat, hogy minél többen jöjjenek el meglátogatni őket.

De úgy tűnik, a román kormány illetékesei fejében ez valahogy nem fordult meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro