// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A felháborodás miatt mégsem adnának fizetésemelést a kormánytagoknak és a törvényhozóknak a kormánypártok

// HIRDETÉS

Ezért módosító indítványt nyújtottak eb a szenátusban elfogadott törvénytervezethez.

Mégsem keres majd többet Klaus Iohannis államfő, a kormány tagjai, és a képviselők és szenátorok is be kell hogy érjék a jelenlegi fizetésükkel – legalábbis ezt célozza az a módosító javaslat, amelyet a két román kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) dolgozott ki a nemrég a szenátus által elfogadott tervezethez.

Az eredetileg a helyi választott tisztségviselők és a közalkalmazottak bérének emeléséről szólt volna, de egy RMDSZ-es javaslat nyomán belekerültek a kormánytagok és a törvényhozók is, ami óriási felháborodást váltott ki.

Ezt érzékelték a kormány illetékesei is, ezért most léptek.

A képviselőházban beterjesztett javaslat értelmében csak a helyi választott tisztségviselők, vagyis a polgármesterek, az alpolgármesterek, a megyei önkormányzatok elnökei és alelnökei, valamint a helyi önkormányzatok alkalmazottai kapnak majd nagyobb fizetést.

Ennek szintjét az alpolgármester vagy a megyei önkormányzat alelnökének fizetése alapján állapítják meg.

A nagyobb megyei jogú városok polgármesterei bruttó 1650 lejjel keresnek majd többet,

fizetésük ezzel elérheti a bruttó 17 250 lejt,

a városok elöljárói 1300 lejjel kapnak többet, fizetésük így 13 800 lej lesz, a nagyközségek polgármesterei pedig a jelenlegi 10 500 lejhez képest bruttó 11 500 lejt keresnek majd.

A módosítást a képviselőház várhatóan biztosan megszavazza, mivel a szintén kormányon levő RMDSZ frakciója is jelezte, hogy már nem támogatja a miniszterek és a törvényhozók fizetésének emelését.

Az alsóház a döntő kamara az ügyben vagyis jó esély van rá, hogy a törvény a „megszelídített” formában lép majd hatályba.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro