// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A diákok nagy része iskolába fog menni szeptember 14-étől. Három forgatókönyv közül választhatnak a sulik

// HIRDETÉS

Lesz iskola, ahova mindenki bejár, lesz ahova senki. Mindent a járványügyi számok irányítanak majd.

Klaus Ionopotchivanoc Iohannis azt üzente: szeptember 14-én kezdődik az új tanév, a diákok nagy része pedig személyesen és életnagyságban jelen is lesz az iskolában, igaz, az online oktatást sem függesztik fel teljesen, ez ki fogja egészíteni a hagyományosat.

Az ország iskolái ugyanakkor nem egységesen mennek neki a kihívásnak,

hanem három forgatókönyv közül válogathatnak

– hogy melyik lép életbe, azt a helyi (megyei) illetékesek döntik majd el a helyi viszonyok függvényében.

Az első, zöld forgatókönyv akkor érvényes, ha az illető településen vagy negyedben kevesebb mint egy koronafertőzött jut ezer lakosra a legutóbbi 14 nap átlaga alapján – ebben az esetben minden tanuló iskolába megy.

A második, sárga forgatókönyv a közepes járványügyi kockázat esetén lép érvénybe, vagyis akkor, ha a legutolsó 14 nap tapasztalatai szerint 1–3 fertőzött jut 1000 lakosra. Ebben az esetben az oktatás vegyesen fog zajlani: az ovisok, elemi iskolások, valamint a 8–12. osztályosok bejárnak, a többiek egy része viszont otthonról tanul, hogy a sulikban meg tudják oldani a megfelelő távolságtartást.

A harmadik, vörös forgatókönyv (több mint 3 fertőzött jut 1000 főre az utóbbi 14 nap...) esetén mindenki online tanul, senki sem jár be.

Jelenleg mintegy 50 település van országszerte, ahol a vörös forgatókönyv lépne életbe, ha holnap kezdődne a tanév.

Az adatokat folyamatosan, naponta frissítik, így az iskolai forgatókönyv is színt vált az adott suliban, ha a járványügyi számok durvulnak.

Az otthon maradni kényszerülő gyerekek szülei a szükségállapothoz hasonlóan valószínűleg kapnak majd valamilyen állami támogatást,

ha a gyerekfelügyelet miatt nem tudnak dolgozni – ezen még agyalnak a szakik.

A rászoruló diákok számára beígért állami tabletekről szóló újságírói kérdést Klaus elintézte annyival, hogy a kormány „a maximális sebesség mellett dolgozik az ügyön”. Kár, hogy kanyarban vannak.

Ha szeptember 14-e közül nagyon sok lesz a fertőzött, még az is lehet, hogy elhalasztják a tanévkezdést.

Kábé ennyit mondott.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro