Dan Barna jobbközép pártként látja jövőt. De mit fognak ehhez szólni a baloldali szimpatizánsok?
Eltelt több mint négy év azóta, hogy megalakult a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (Uniunea Salvați România, USR), mely annak ellenére ért el elég szép eredményeket az eddigi romániai választásokon, hogy konkrétan soha nem határozta meg, milyen párt is szeretne lenni. Igaz, néha okozott némi feszültséget a párton belül, hogy nem sikerült egyértelműen eldönteni, hogyan viszonyuljanak például a melegházassághoz a hagyományos családról szóló népszavazás kapcsán (gondoljunk csak vissza, az alapító Nicușor Dan emiatt hagyta el saját alakulatát), vagy egyéb, a politikában kardinálisnak számító kérdésekhez.
Dan Barna USR-elnök szerint a jövő évi parlamenti választásokon csak úgy tarolhatnak, ha egyértelműen meghatározzák pozíciójukat a hazai politika térképen. Éppen ezért kedden bejelentette, hogy belső referendumot hirdet meg, hogy a tagság elmondhassa, egyet ért-e az általa képviselt jobboldali iránnyal. A szavazás februárban kezdődhet, addig pedig a tagság megvitathatja, hogyan látja a párt jövőjét.
Dan Barna reméli, hogy emiatt senki nem távozik a pártból, amire reálisan nézve elég kevés esély van. Főleg, hogy időközben zéró toleranciát hirdetett azokkal szemben, akik botrányt kavarnak, zaklatják és becsmérlik azokat a tagtársakat, akikkel nem értenek egyet. A napokban a párt egyik Ilfov megyei képviselőjét, Olimpia Ardeleant zárták ki, mert kitálalt a nyilvánosság előtt az Ilfov megyei szervezet ügyeiről (eltávolítását egy nyílt levélben üdvözölte az USR mintegy ezer tagja). De ott van a Iași-ba való Cosette Chichirău képviselő is, aki ott kritizálja Dan Barnát és klikkjét, ahol csak lehet. Az USR elnöke a tagságnak intézett levelében azt írta: túl sokáig tolerálta ezt az ellenséges magatartást.
Az biztos, hogy az USR fennállása óta nem volt még ilyen törékeny, mint jelenleg, és ilyen keretek között biztosan nem lehet választást nyerni.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.

További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.