// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Két év alatt egy kisvárosnyi bűnözőt engedtek ki a romániai börtönökből

// HIRDETÉS

Íme néhány adat, amitől a tisztes állampolgárok kevésbé érezhetik magukat biztonságban az utcákon.

Amióta kitalálták, hogy a rossz börtönkörülmények miatt lerövidítik a bűnözők börtönbüntetését, naponta átlagosan tíz erőszakoló, pedofil és gyilkos szabadult ki. A Büntetés-végrehajtási Intézetek Országos Igazgatósága (ANP) összesítette az aggasztó számokat az igazságügyi minisztériumnak: a dokumentumból az is kiderül, hogy szabadulásuk után hányan kerültek vissza rövid időn belül a börtönbe, mert újból bűnöztek.

Két év alatt (2017. október 19-e és 2019. szeptember 18-a között)

21 049 elítélt szabadult.

Gondoljunk bele, körülbelül ennyi egy átlagos kisváros, mint például Nagykároly vagy Szamosújvár lakossága. 

Könnyen kiszámolhatjuk, hogy átlagosan naponta 30 bűnöző térhetett vissza a társadalomba, ebből

  • 2 305 gyilkos,
  • 3 049 rabló,
  • 978 nemi erőszakoló
  • és 158 pedofil.

A szabadlábra került bűnözőknek mindössze 1,48 százaléka (312) került rácsok mögé korrupció miatt (nem mintha kevesellnénk, csak még mindig jobb korruptakkal összefutni az utcán, mint gyilkosokkal). A volt elítéltek társadalmi beilleszkedését támogató programok hiányában nincs abban semmi meglepő, hogy a szabadultak közül sokan újból bűnözni kezdenek, így 7,44 százalékuk rövid időn belül visszatér a börtönbe.

Közel ötszáz bűncselekményt követtek el

a börtönbüntetést lerövidítő törvény hatályba lépése óta olyan személyek, akiknek a rácsok mögött kellett volna maradniuk. Ha nem kerülnek szabadlábra, akkor

  • 70 gyilkossággal,
  • 49 nemi erőszakkal,
  • 6 kiskorú ellen elkövetett szexuális bűncselekménnyel,
  • 369 rablással és
  • 4 gondatlanságból elkövetett emberöléssel kevesebb történt volna Romániában.  

Az adatokat a PNL egyik képviselője, Florin Roman kérte el az igazságügyi minisztériumtól, aki azzal a megjegyzéssel tette közzé, hogy bár arról volt szó, hogy a caracali eset után szigorítani fogják a gyilkosoknak járó büntetést, mindez csak ígéret maradt. Sürgősített eljárással életbe kell léptetni néhány intézkedést, például a nyomkövető elektronikus karkötők bevezetését, mert minden késlekedés újabb drámát jelent Románia utcáin, ahol már senki sem érezheti magát biztonságban, írja a képviselő.  

Jól hangzik, csak ne legyen ez is üres ígéret ha netalán a PNL döntéshozói helyzetbe kerül.

A 2017 őszén életbe lépett jogszabály értelmében minden 30, embertelen körülmények között eltöltött nap után hat napot elengednek az érintettek büntetéséből. A törvényre azért volt szükség, mert az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) szerint a román büntetés-végrehajtási intézményekben uralkodó körülmények sértik az Emberi Jogok Európai Egyezményének a kínzás és megalázó büntetés tilalmáról szóló cikkelyét.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro