De Románia nincs Japánban, így a vonatozás 14 órát vesz igénybe, feltéve, ha nincs késés.
A közlekedési földrajz egy meglehetősen objektív tudományterület, amely kizárólag a tényekre alapozva mutatja be a közlekedési viszonyokat, rámutat a gyengeségekre, számszerűsíti az ország közlekedési infrastruktúrájával kapcsolatos hiányosságokat. Ha Románia katasztrofális vasúti közlekedését objektív szempontok alapján akarjuk megvizsgálni, akkor kézenfekvő a tudományt segítségül hívni. Ezt tette Ionuţ Tudose egyetemi tanár, a földrajz és a térképészet szerelmese, aki blogján egy izokron térképen ábrázolta, hogy a 2019-es hivatalos vasúti menetrend alapján mennyi időt vesz igénybe az ország különböző pontjairól eljutni a fővárosba.
Íme:

Térkép forrása: http://geografilia.blogspot.com
A piros, narancssárga, sárga és kék árnyalatai aszerint változnak a térképen, hogy hány óra alatt lehet elvonatozni Bukarestbe: az élénk piros a 3 óra, a narancssárga a 3-6 óra, a sárga 7-11 óra, míg a kék a 11-15 óra alatti menetidőt jelenti. Láthatjuk, hogy gyakorlatilag az ország háromnegyedéből, de különösen Erdélyből Bukarestet megközelíteni kb. annyi időbe telik, mint egy jobb repülőgéppel megkerülni az egész bolygót. Máramarossziget, Szatmárnémeti, Nagykároly és Nagyvárad azon városok közé tartoznak, ahonnan a legtöbb időbe, több mint 14 órába telik eljutni a román fővárosba.
A térkép készítője a legrövidebb és a legkevésbé időigényes útvonalakat vette alapul, figyelembe véve az átszállások lehetőségét is. Összehasonlításképpen pedig kiszámolta, ha ezeket a távolságokat a japán Sinkanszen nagysebességű vasúthálózatán kellene megtenni, akkor Szatmárról 4 óra alatt Bukarestbe lehetne utazni, az ország más távolabbi részéből pedig legfeljebb két órába telne a vonatozás.
Egy fontos tényezőt azonban nem vett figyelembe a térképkészítő, éspedig a késések lehetőségét. A hivatalos adatok szerint tavaly összesen hat évet késtek a vonatok Romániában. 2018 júniusa és novembere között összesen 1 millió 624 ezer 577 perc késést regisztráltak, ami azt jelenti, hogy átlagosan egy vonat 5,78 perccel később siklik be a célállomásra.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.