Kínzó kérdés.
A válasz egyszerű: nem. A román miniszterelnök szombaton este közösségi oldalán válaszolt mindazon ellenzéki politikusoknak – na meg persze Klaus Iohannis államfőnek –, akik felszólították: léptesse vissza a Románia által európai uniós biztosi tisztségre javasolt Rovana Plumbot, miután az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága (JURI) csütörtökön nagy többséggel elutasította a biztosi kinevezését, mondván: összeférhetetlenség áll fen esetében, miután Brüsszelben benyújtott önéletrajzában nem tüntetett fel egy 800 000 lejes kölcsönt, amelyet aztán a Szociáldemokrata párt (PSD) EP-kampányára fizetett be adományként.
Dăncilă azonban nem hátrál meg, sőt határozottan kiáll Plumb mellett. A miniszterelnök ugyanis „feltétel nélkül” támogatja őt továbbra is, mivel – mint írta – Plumb régi munkatársa, és meg van győződve arról, hogy uniós biztosként kiváló munkát végezne.
Számára – „másokkal ellentétben” – mindig az uniós érdek, az európai eszme megerősítése lesz az első, akárcsak a bukaresti kormány számára – így a miniszterelnök, aki reméli, hogy a EP jogi bizottsága végül támogatni fogja a kormány és az Európai Bizottság elnöke által jelölt Plumb kinevezését.
Dăncilă egyúttal szokás szerint az ellenzéket savazta, amely szerinte egy megosztott, gyűlölködő Románia képét mutatta a világnak, és „pitiáner érdekeit követve” ismét megfeledkezett a románokról.
„Románia azonban nem azoké, akik rombolnak és megosztanak, lábbal tiporva az ország érdekeit. A románok látják, mi történik, és meggyőződésem, hogy ez ősszel a voksaikban is megmutatkozik majd” – írta a miniszterelnök a novemberi elnökválasztásra utalva.
Plumb mellett vasárnap a PSD EP-képviselői is kiálltak.
Annyi tény, hogy a meccs még nincs lefutva, a jogi bizottság állásfoglalása még nem jelenti a jelölt végleges elutasítását. David Sassoli, az EP elnöke ráadásul felszólította a jogi bizottságot, hogy hétfőn üljön ismét össze, és fogalmazza meg tételesen, hogy milyen megoldást javasol, illetve hogy ha szerinte Plumb nem alkalmas közlekedési biztosnak, akkor indokolja meg, hogy miért gondolja így.
Ezért elképzelhető, hogy akár újabb szavazás is lehet Plumbról és a magyar Trócsányi Lászlóról, akit a bizottság szintén leszavazott – igaz, jóval kisebb arányban, mint Plumbot –, mivel kifogásolták, hogy korábban ügyvédi irodája a kormánytól is kapott megbízásokat – igaz, a volt igazságügy-miniszter szerint még azelőtt, hogy miniszterré nevezték volna ki.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.