// 2026. augusztus 12., szerda // Klára

Egy agresszív román utas megverte a személyzet egyik tagját egy Blue Air-gépen

// HIRDETÉS

A Bukarestből Stuttgart felé tartó járat Bécsben kényszerült leszállni.

Ma már a repülővel való utazás nem számít nagy luxusnak, bárki számára elérhető, függetlenül attól, hogy valaki tud viselkedni a fedélzeten, vagy sem. Nos, ha valaki nem tud viselkedni, akkor akadhat némi gond pár ezer méter magasan a földfelszíntől, és ilyenkor a légitársaságok zéró toleranciát tanúsítanak. A Bukarestből induló vagy ott landoló repülőgépek esetében pár hét alatt immár másodjára fordult elő, hogy kényszerleszállást kellett végrehajtani, mert egy-egy utas nem viselkedett az elvárt módon.

Legutóbb péntek reggel, a Bukarestből Stuttgart felé tartó Blue Air-repülőjáraton akadt némi gond, mivel az egyik román utas inzultálta a légiutas-kísérőt. Azt, hogy pontosan mi történt, nem lehet tudni, az egyik utas Facebook-bejegyzése szerint az illető megverte a stewardesst, más forrás pedig nincs.

A Blue Air szűkszavú közleménye szerint a 7:21-kor induló repülő Bécsben kényszerleszállást hajtott végre, mert az egyik utas agresszívvé vált. A parancsnok az utasok biztonsága érdekében döntött így. Az illetőt az osztrák rendőrök szállították le a gépről, a szokásos protokollnak megfelelően mentősöket küldtek a repülőhöz.

Az incidens miatt a gép egy órás késéssel érkezett Stuttgartba, ugyanakkor a Stuttgart–Nagyszeben menetrendjét is befolyásolta az eset.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro