Azt állítja a nagyváradi repülőtér volt igazgatója, hogy Pásztor Sándor tanácselnök megtiltotta neki, hogy külföldi légitársaságokkal tárgyaljon, mert Debrecen érdekeit nézte.
A Bihar Megyei Tanács és Nagyvárad önkormányzata közötti totális együttműködés-képtelenség újabb konfliktusban csúcsosodik ki: a régió más reptereihez képest zuhanórepülésben lévő nagyváradi repülőtér kapcsán
A megyei tanácshoz tartozó intézmény már csak nevében őrzi nemzetközi jellegét, leszámítva két charter járatot Törökországba és Izraelbe, gyakorlatilag csak Bukaresttel áll összeköttetésben a TAROM-járatok révén. A reptér nemrég lemondott igazgatója, Gheorghe Pașc azzal vádolja Pásztor Sándor RMDSZ-es megyei tanácselnököt, hogy minden magyarázat nélkül megtiltotta a tárgyalásokat a WizzAir és RyanAir repülőtársaságokkal. „Míg én vagyok a tanácselnök, megtiltom, hogy bármilyen légitársasággal egyeztessen” – fogalmazott Pásztor Sándor Pașc elmondása szerint, akit a helyi sajtó idézett.
A volt igazgató szerint a megyei tanácsot vezető RMDSZ-PSD koalíciónak az a célja, hogy elszigetelje a nagyváradi repteret, és ezáltal Debrecen légikikötőjének fejlesztését támogassa. Bár nem fejtette mindezt ki bővebben, a román sajtónak nem esett nehezére előkeresni Debrecen polgármestere, Papp László egyik három héttel ezelőtti nyilatkozatát, miszerint a térségben működő három regionális repülőtér közül
Pașc végül önszántából mondott le az igazgatói tisztségről, az okok közé sorolta azt is, hogy az RMDSZ magyar feliratokat akart elhelyezni a reptéren. Lemondását követően versenytárgyalást hirdettek az állás betöltésére. Az egyetlen pályázat, amit pozitívan bíráltak el egy iskolai főkönyvelőé, aki történetesen a nagyváradi ítélőtábla egyik bírójának a felesége. Azt írja róla a sajtó, hogy az RMDSZ támogatásával került a repülőtér vezetőségi tanácsába, kompetenciája megkérdőjelezhető. Állítólag érkeztek pályázatok kompetensebb személyektől is, például a temesvári reptér volt operatív igazgatója, illetve a polgári légiközlekedési hatóság egyik volt, ma már Belgiumban élő felügyelője is jelentkezett,
Nagyvárad polgármestere, Ilile Bolojan sem hagyta szó nélkül, hogy egy könyvelőt „előre megfontolt szándékkal” terveznek kinevezni a reptér élére. „Csodálkozom, hogy nem sül le a bőr a képükről”, mondta az elöljáró Pásztor Sándorra és Ioan Mangra, a PSD megyei vezetőjére utalva. Az önkormányzat többször is felajánlotta, hogy partnerséget kötne a megyei tanáccsal a reptér jobb működtetése érdekében. Bolojan Nagyvárad fejlődési lehetőségét elsősorban a turizmusban látja, de ahhoz, hogy az ezirányú beruházások értelmet nyerjenek, elengedhetetlen egy modern, nemzetközi járatokat is fogadó repülőtér. Bolojan pártja, a PNL időközben követeli, hogy mondjon le a reptér teljes vezetősége és írják ki újra a versenytárgyalást.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.