// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kompromittáló fotó bukkant fel a Facebookon az EMNP újraválasztott elnökéről

// HIRDETÉS

Úgy tűnt, vége a párton belüli zendülésnek, de talán mégsem sikerült teljesen rendet teremteni. Egy náci karlendítős fotóval járatják le Csomortányi Istvánt.

Megjelen az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezetének Facebook-oldalán egy fotó, amelyiken Csomortányi István, a párt frissen megválasztott elnöke szerepel egy csoport fiatallal, akiknek az arca el van takarva. A fotón a fiatalok náci karlendítést imitálnak.

A képhez annyi megjegyzést fűztek, hogy

„Csomortányi elmondta: az elmúlt hat hónapban elvégzett munka eredménye, hogy mára már egy egységes és tettre kész Néppárt áll a közelgő önkormányzati választások előtt.”

Ezt az elnök a néppárt marosvásárhelyi küldöttgyűlésén jelentette ki, ahol a küldöttek megerősítették pártelnöki tisztségben, miután márciusban aggályok merültek fel az elnökválasztás eredményét illetően. Hogy mennyire egységes és tettre kész a párt, azt minimum megkérdőjelezi, hogy saját Facebook-oldalukon ilyesmit terjesztenek.

A fotót egyébként a Facebook pár óra múlva eltüntette, mivel az nem felelt meg közösségi alapelveinek.

A Kolozs megyei szervezet közleményben tisztázza: valakik jogosulatlanul fértek hozzá az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei Facebook-oldalához, és feltörték azt, majd

„ismeretlen eredetű és kétes hitelességű tartalmat töltöttek fel”.

A közlemény szerint az elmúlt időszakban már számos hasonló, lejárató célú tartalom jelent meg, melyek számukra azt igazolják, hogy: a „néppártos munkánk jó irányba halad, még ha ez bizonyos politikai köröknek nem is tetszik, s ezért céljuk a Néppárt rossz színben való feltüntetése és az előttünk álló munka akadályozása.”

Mihály Ágnes Kolozs megyei elnök a fotó alá azt a hozzászólást tette, hogy „A megyei szervezet nevében trollkodni nem korrekt. MEGYEI ELNÖKként elhatárolódok az ilyen megnyilvánulásoktól!”

Időközben Csomortányi István is közleményt küldött, melyben azt írja, az EMNP egyre sikeresebb, fiatalosabb, ami sokaknak nem tetszik, ennek a számlájára írható a fiatal kori fotójának felhasználásával készült „ízléstelen Facebook-os manipuláció”, vagyis az „egyértelműen látható módon manipulált” fotó közzététele.

„Miután az elmúlt években végzett munkámmal kapcsolatban sem magánéleti, sem korrupciós, sem egyéb támadási felületet nem adtam, továbbá egyetlen leírt vagy kimondott mondatomban ellenem felhasználható, akárcsak a szélsőségesség gyanúját is felvető tartalmat nem lehet találni, a jelen esetet elkövető erők a korábbiakhoz képest új eszközhöz nyúltak.”

Az esettel kapcsolatban a szükséges jogi lépések lehetőségét is vizsgálja az EMNP.

Bár a közlemények és Mihály Ágnes sem utal rá, de a korábbi Facebook-bejegyzésekből egyértelműen látszik, hogy a fiókhoz annak a Soós Sándornak is hozzáférése volt, aki bíróságon perli az EMNP-t miután alul maradt a szerinte szabálytalanul megszervezett márciusi küldöttgyűlés elnökválasztásakor.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro