// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Még egy ok, hogy irigyek legyünk a közalkalmazottakra

// HIRDETÉS

Elég szépen megemelik a üdülési utalványok értékét, de egy feltételhez kötik a használatukat.

Mindig irigykedve olvassuk, hogy milyen kiváltságokat élvezhetnek azok, akik a köz javát szolgálják Romániában: nem elég, hogy 58 százalékkal többet keresnek, mint az átlag, és három év alatt gyakorlatilag megduplázódtak a rájuk fordított kiadások, az állam még olyan extra ösztönzőkkel is ellátja őket, mint a vakációs jegyek. Bár a költségvetési hiány egyre aggasztóbb méreteket ölt, a turisztikai minisztérium úgy döntött, megnöveli az állami alkalmazottaknak járó utalványok értékét 1450 lejről 2080 lejre, de csak akkor, ha ezeket főszezonon kívül használják fel.

Magyarán azt akarják elérni, hogy a közalkalmazottak ne akkor nyaraljanak, mint mások, válasszák inkább a kevésbé telített időszakokat. Ha erre nem hajlandóak, és jobban szeretnek a túlzsúfoltság miatt hering módjára napozni a tengerparton, akkor az utalvány értéke nem változik, marad 1450 lej.

Az is újdonság lesz, hogy az utalványok ezentúl kizárólag elektronikus formában érhetőek el, és a bankkártyához hasonlóan használhatóak fel egy szolgáltatás kifizetésekor. Mindeddig a kedvezményezettek mintegy 16 százaléka kapott ilyen kártyát, mások papír alapú jegyeket használtak.

Idén egyébként jelentősen nőtt a kibocsátott vakációs utalványok száma: míg 2018-ban egyetlen év alatt 1 milliárd lejt költöttek a közalkalmazottak nyaralására, idén már az első hat hónapban elment szinte ugyanennyi összeg (950 millió lej). Emellett azért emlékezzünk arra is, hogy jelentősen nőtt fizetések mértéke is. Igaz, nem a tanároké vagy az egészségügyi alkalmazottaké (ők csak 10 százalékos emelésnek örvendhettek), hanem közigazgatásban és a védelmi feladatokat ellátó dolgozóké.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro