SUPERCHILD
gycsaba
2019. szeptember 9. hétfő, 18:11
A szülei a lakásban voltak. Vajon mivel foglalkozhattak?

Egy besztercei panellakás harmadik emeletéről zuhant ki egy ötéves kisfiú hétfőn délután, és csodával határos módon túlélte a balesetet.

A kisfiú állítólag az erkélyen akart bámészkodni, ezért egy matracot is odavonszolt, hogy arra ráállva jobban lásson, de átfordult a korláton és a tömbház bejárata előtt landolt.

Amikor rátaláltak, a fiú magánál volt és látszólag semmilyen életveszélyes sérülést nem szenvedett, de természetesen azonnal kórházba szállították. A baleset pillanatában egyébként a kisfiú szülei és testvérei is a lakrészben tartózkodtak.  

comments powered by Disqus
Úgy tűnt, vége a párton belüli zendülésnek, de talán mégsem sikerült teljesen rendet teremteni. Egy náci karlendítős fotóval járatják le Csomortányi Istvánt.
Ismét tartott egy küldöttgyűlést a néppárt.
Az európai ember kicsikét konzervatív, ha szokatlanabb élelmiszerek fogyasztásáról van szó. Mint például a felebarátai húsa. Na vajon miért?
A címben (nem is) jól elrejtett arrogancián túl, persze, lehet Románia a magyarok országa is, ha nem autonómiáznak, hanem ügyesen beállnak a közös szászló alá.
Klíma-igazságszolgáltatást követelt a nép a délutáni verőfényben. Pontosabban, olyan száz ember.
A CNSAS eddig már 4 nem-együttműködői igazolást állított ki Băsescunak, de új adatok kerültek felszínre, a bíróság pedig döntött.
Nem elég, hogy a romániai középiskolai oktatás alapból nyakig van a trutymóban, most jön az, hogy aki hülyegyerek, az megy szakiskolába. Értik ezt az abszurd és megalázó direktívát?
Az egyetlen beruházó is menekülőre fogta a környékről, a turizmusról álmodozó polgármester pedig összeesküvést sejt az egész botrány mögött.
Romániának mindig csak idegen uralmak alatt ment jól. Most rosszul megy. Mert románok uralkodnak. Tehát kulturális újragyarmatosításra van szükség. Traian Ungureanu írása.
Rovana Plumb vagyonnyilatkozatának furcsaságai nem kerülték el az EP szakbizottságainak figyelmét.
Tizenegy évvel a Farkasok után Róma másik szimbóluma, a Sas is behódolt Kolozsvárnak.
Egy héten belül egy erdészt meggyilkoltak, egy másik pedig csak a szerencsének köszönhetően menekült meg a fatolvajoktól.
A POL egykori tanácsosa, Mark Hermann Christian is elindul a megmérettetésen.