// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A nagyobb városok, nem a tengerpart vonzza a külföldieket Romániába

// HIRDETÉS

A tengerpart és a Duna-delta Románia leglátogatottabb turisztikai célpontja lehetne, az országba érkező turisták mégis inkább Bukarestet vagy Erdélyt választják.

Az nem is kérdés, hogy valamit rosszul csinál Románia a turizmus terén, hiszen messze nem használja ki természeti adottságait, pedig minden feltétel adott lenne, hogy a térség egyik leglátogatottabb országa legyen. Van tengerpartja, vannak hegyei, ott van a vad romantikus Duna-delta vagy Erdély, a maga páratlan építészeti és kulturális örökségével. Ehhez képest még a román turisták is inkább választják Bulgáriát, mint a hazai partszakaszokat, ha a Fekete-tengerre vágynak. Persze, a szállodák így is telítve vannak, főleg a vakációs jegyekkel rendelkező hazai turisták miatt, így a szolgáltatók nem panaszkodnak, illetve

nem törekednek arra, hogy emeljék a színvonalat.

A romániai turizmus fokmérőjeként szolgálnak az Országos Statisztikai Intézet időnként közzé tett adatai, melyek sokszor egymásnak ellentmondó következtetésekhez vezetnek, de jól mutatják, mi vonzza a leginkább a külföldieket Romániába. A legújabb adatok szerint júliusban az országba érkező külföldiek közül mindössze 2,7% választotta a tengerpartot, míg a Duna-deltát, beleértve Tulcea városát 1,1%. A 2018-as júliusi adatokhoz viszonyítva ez csökkenő tendenciát jelent, de ezzel együtt, összességében az elmúlt egy évben nőtt a turisták száma a Duna-deltában és a Fekete-tengeren.

2019 júliusában 1,65 millió turistát (hazait és külföldit egyaránt beleszámítva) regisztráltak a romániai szálláshelyeken, a vendégéjszakák száma 4,4 millió (ebből kiszámítható, hogy az átlag 2,6 éjszaka). Mindkét szám nőtt a tavaly júliushoz képest: 3,6, illetve 3,5 százalékkal.

A szálláshelyek nettó kihasználtsági mutatója 45,8%-os volt júliusban, ami

1,8 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest.

A legtöbb külföldi turista:

  • Németországból (162 700 ) érkezett az év első hét hónapjában,
  • aztán Izrael (128 500),
  • Olaszország (124 100),
  • az Amerikai Egyesült Államok. (94 100),
  • Magyarország (92 000),
  • Franciaország (87 500)
  • és az Egyesült Királyság (79 600) következik a sorban.

A legnépszerűbb úti célnak Bukarest bizonyult, ahol 1,157 millió turistát jegyeztek a kereskedelmi szálláshelyeken januártól júliusig, Brassóba 767 900, Konstancára 720 100, Kolozs megyébe 373 600, Maros megyébe pedig 333 400 turista érkezett.

A statisztikák tehát mérsékelt növekedést mutatnak, amit valószínűleg elégedetten konstatálnak a turizmusért felelős illetékesek. Viszont ha egy országnak akkora a lemaradása az idegenforgalmi versenyképesség terén, mint Romániának a térség más országaihoz képest, a 1-3 százalék körüli növekedés körülbelül annyit ér, mint egy lepkefing.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro