// 2026. november 7., szombat // Rezso

Mi minden történt a kormányban, míg mi magyarnapoztunk?

// HIRDETÉS

Ahogy elnézzük, a román belpolitikában is mozgalmas volt a hétvége.

Miközben az ország lakosságának nagy része nyaral, zakuszkát készít, befőz, vagy ahogyan mi is, a felfokozott fesztiválhangulatot piheni ki, nem állt le teljesen a közélet: a koalíciós válság és a kánikula sem tántorítja el Viorica Dăncilă miniszterelnököt, hogy az erős kezű kormányfő látszatát keltse, és mentse ami menthető még a PSD-n belül. Az ő hétvégéje is aktívan telt, pénteken még a PSD végrehajtó bizottságának (Cex) ülésén lavírozott a megyei szervezetek „kiskirályai” között,

három fontos miniszteri tisztségről hozott sokakat meglepő döntést,

vasárnap pedig a Szatmár megyei Ráksa (Racşa) községben indította el aláírásgyűjtési kampányát az államelnöki választásokon való jelöltetéséhez.

A PSD történetében az egyik legjobb választási eredményt elérő ráksai polgármester megadta a módját a kormányfő fogadásának, a helyi gyerekeket avasi népviseletbe sorakoztatta fel a faluban, hogy legyen ki fogadja az elöljárót. (Mi egyébként a Dăncilă helyében ellátogattunk volna a Partiumi Magyar Napokra is egy strudlira vagy egy töltött káposztára, de hát a kormányfőnek ennél fontosabb dolgai voltak.)

Például az, hogy elküldje a miniszteri kinevezésekről szóló javaslatait Klaus Iohannis államfőnek a Cotroceni-palotába. Eszerint:

  • Şerban Valeca az oktatási tárca,
  • a jolly jokernek számító Mihai Fifor a belügyi tárca,
  • és Dana Gîrbovan az igazságügyi tárca várományosa, már ha az államfő is jóváhagyja.

A jelölések közül egyedül Dana Gîrbovan neve keltett feltűnést, ő ugyanis a kolozsvári legfelsőbb bíróság bírója, a Bírák Országos Egyesületének alapítója, akit

az időközben bebörtönzött Liviu Dragnea is kiszemelt korábban igazságügyi tárcavezetőnek.

A bíró rászolgált a PSD vezérének bizalmára, szinte egyedüliként támogatta az igazságügyi törvények és a büntetőjog vitatott módosításait. Dana Gîrbovan hétfőn benyújtotta lemondását, amit a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) is jóváhagyott, így nincsen akadálya annak, hogy kinevezzék. Szakértők szerint viszon csekély az esélye annak, hogy Klaus Iohannis elfogadja a jelölését, ami miatt újra kiéleződik a viszony a végrehajtó hatalom és a Cotroceni-palota között. Azt, hogy Dana Gîrbovan mennyire szeretné a tisztséget, jól jelzi, hogy máris egy 12 pontból álló programmal állt elő, és azt ígérte, hogy technokrataként vezetné a tárcát.

A koalíció számára a hétfő döntő nap lesz, az ALDE ma dönt arról, hogy kilép-e a kormányból, vagy marad. A PSD vezetősége is sürgősségi ülést tart hétfő délután. Az ALDE ifjúsági szervezete előrebocsátotta, hogy

nem támogatja, hogy az ALDE kormányon maradjon.

Sajtóértesülések szerint a PSD újabb tisztségekkel és helyi közigazgatási pozíciókkal próbálja rávenni az ALDE-t, hogy maradjon.

Szóval a közélet is legalább annyira forró jelenleg, mint az augusztusi hőségtől „izzadó” aszfalt. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro