Elveszítheti szülei házát a faipari óriással pereskedő Neuer Weg Egyesület alelnöke.
Közadakozásból igyekszik összegyűjteni a fogarasi Neuer Weg Egyesület az osztrák Holzindustrie Schweighofer által követelt perköltségeket.
Ez már a második eset, amikor a fogarasi civil szervezet adományokból kénytelen összegyűjteni közösségi ügyekben indított, de elvesztett perek költségeit a székelyudvarhelyi miccs-gate után.
Hans Hedrich, az egyesület alelnöke egy szentgyörgyi sajtótájékoztatón elmondta, négy közigazgatási pert is elvesztettek a Schweighoferrel szemben, egy ötödik pedig a bukaresti fellebbviteli bíróságon vár ítéletre – ebben a rétyi fűrésztelep építkezési engedélyének megsemmisítését kérték.
Az ügy azonban egyre inkább macska-egér harcra kezd emlékeztetni: a Holzindustrie Schweighofer dörzsölt jogászai időközben az osztrák kereskedelmi bíróságon perelték be Hans Hedrichet és egyesületét, azt állítva, hogy blogként működő honlapjukon sértő és valótlan dolgokat állítottak a nagyvállalatról. A bécsi pert a Neuer Weg elveszítette, nem volt ugyanis ügyvédjük, aki képviselje őket, az adakozásra pedig azért is nagy szükség van, mert különben Hans Hedrich elveszítheti a szülei által vásárolt házat.
A gyűjtésben a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) is segít. A Székelyhon beszámolója szerint Bereczki Kinga, a HKA elnöke a sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, erkölcsi kötelességüknek tekintik, hogy kiálljanak a Neuer Weg és Hans Hedrich mellett, hiszen ők is kiálltak a székelyföldi erdők védelmében. Amikor kiderült, hogy az osztrák nagyvállalat a Kovászna megyei Rétyen készül fakitermelő üzemet nyitni, Civil Felelősség 2014 Társadalmi Csoport néven indult mozgalom a székelyföldi erdők védelmében, az általuk indított perekhez pedig a fogarasi egyesület adta a nevét.
A HKA önkéntesei a Sepsiszentgyörgy központjában felállított standnál gyűjtik az adományokat, abban bízva, hogy néhány nap alatt legalább kétezer eurót sikerül összeszedni.
IBAN: Lei: RO95OTPV320000277194RO02
IBAN: Euro: RO52OTPV320000277194EU02
Számlatulajdonos: Szapanyos Árpád, Segesvár
BANK: OTP BANK ROMANIA
SWIFT/BIC: OTPVROBU
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.