digi24
mélyre mennek
Edgár
2019. augusztus 15. csütörtök, 10:19
A talajszkenner több gyanús helyet is talált.

Az ügyészek ásatásokat fognak végezni a következő napokban a caracali sorozatgyilkos, Gheorghe Dincă házának udvarán, egy az építőiparban használatos talajszkenner segítségével ugyanis tíz olyan gyanús pontot is azonosítottak a felszín alatt, ahova a gyanú szerint Dincă eláshatott valamit.

Hogy pontosan mit, egyelőre nem tudni, de az sem zárható ki, hogy a nyomozók újabb emberi maradványokra bukkannak. Az ugyanis már tegnap bebizonyosodott, hogy a caracali rém legalább két lánnyal végzett.

Az ügyészek mintegy kétezer négyzetméteres területen vizsgálódnak a napokban. 

comments powered by Disqus
Majd gyorsan hozzátette, ez csak a személyes véleménye.
Egy infúzióállvánnyal. További kilenc személy megsérült.
A 45 éves aradi hegymászó három napja tűnt el.
Nincs más dolgunk, mint bekészíteni a popcornt.
Közeledik az államfőválasztás és van egy sor hasonlóság korábbi helyzetekkel. De újdonság is akad, persze.
A bíróság visszaeső bűnözőként kezelte a 64 éves férfit.
A Kreml érdeke, hogy a caracali tragédiát összekapcsolják a deveselui rakétabázissal és az Egyesült Államokkal.
Elveszítheti szülei házát a faipari óriással pereskedő Neuer Weg Egyesület alelnöke.
A Tomcsa Sándor Színház tagja csütörtök délután, 42 évesen hunyt el súlyos betegsége következtében.
Akkor mégis mi a fenének nem vehetik birtokukba a sofőrök? Nem hisszük, hogy van rá észszerű magyarázat...
A román gazdaság azért működőképes, mert a jól végzett munka évszázadok óta beépült a Bánság és Erdély létezési modelljébe és természetébe, propaganda és fellengzős dicsekvés nélkül.
A munkaképes lakosság csaknem negyede hiányzik az országból.