// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Még a buszok menetrendjét is módosítják a jubileumi Kolozsvári Magyar Napokra

// HIRDETÉS

A hétvégén hivatalosan is dübörögni kezd Erdély legnagyobb kulturális fesztiválja.

Augusztus 18-án, vasárnap hivatalosan is ünneplőt ölt, berúgja a motort és augusztus 25-ig dübörög a 10. Kolozsvári Magyar Napok, Erdély legnagyobb érdeklődésre számot tartó kulturális rendezvénye, mely idén is

több mint 100 helyszínen, több mint 600 programmal adja fel a leckét a döntéshozatali mechanizmusunknak.

A program gerincét ezúttal is a koncertek, kiállítások, borkóstolók, színházi előadások, sportesemények, irodalmi témájú légyottok alkotják, melyekből ide kattintva érdemes válogatni. A héten egyébként már holnaptól lesznek olyan események, melyek így vagy úgy a KMN-hez kapcsolódnak.

Tavaly negyedmillióan fordultak meg a rendezvény helyszínein, ezért fontos újításnak számít, hogy

a szervezők kérésére az önkormányzat még a buszok menetrendjét is módosította augusztus 22. és 25. között,

a legforgalmasabb busz-, troli- és villamosjáratok ebben az időszakban hosszabb programmal, sűrűbben járnak.

Szabó Lilla programigazgató a mai, beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, a bejáratott bulihelyszín, a Bánffy-palota udvara vasárnaptól, azaz augusztus 18-tól nyílik meg, a főtéri nagyszínpad már hétfőn megszólal, a második legnépszerűbb helyszínt, a Farkas utcát pedig szerdától veszi birtokba a KMN.

A közkedvelt találkozási helyszín, a főtéri (és egyéb) bulik utáni levezetőkhöz ideális Planetárium udvar idén sajnos nem üzemel, alternatívának viszont ott lesz az új Insomnia – a L' Autre Café –, a Bulgakov Kávézó és a Heltai Folk Pub.

Gergely Balázs főszervező ma színesebb, kedvesebb, bűbájosabb jubileumi magyar napokat ígért, és köszönetet mondott a rendezvény támogatóinak – kiemelten az önkormányzatnak, a magyar államnak és a kolozsvári vállalkozóknak –, hogy segítettek az eszméletlen mértékben növekvő kiadások fedezésében. A beharangozó sajtótájékoztatót egyébként itt lehet megtekinteni: 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro