A tüntetők ma is pont olyan elégedetlenek, mint tavaly, a kormány lapul, a tavaly keménykedő csendőrök szinte lábujjhegyen járnak. A helyzet Kolozsváron sem más.
Frissítés
Este kilenc óra tájt körülbelül 15 000 ember tüntetett Bukarestben. A megmozdulás továbbra is békésen zajlik.
Időközben kimentünk a kolozsvári tüntetésre és nagyjából ugyanazt láttuk, amit a központi tévék mutatnak, csak kicsiben. Körülbelül ezer szidta a rendszert békésen. Tessék, itt van két fotó, a hangulatot illusztrálandó:

Mihelyst Supermant megpillantottuk a tömegben, máris tudtuk, hogy nagy baj nem történhet. A mosolygó csendőr csak hab volt a tortán.

Aztán felbukkant az Erdély-zászló is. Ennél többet ki kívánhat egy erdélyi tüntetésen?
***
Este nyolc órakor körülbelül tízezer ember tüntet a bukaresti Győzelem téren. A tüntetés békésen zajlik, aa tavalyi incidensekhez hasonló esetekről egyelőre nem tudunk beszámolni, hála Istennek. Néhány személy rosszul lett a hőségben, őket a helyszínen kezelték. Egyetlen kirívó esemény történt eddig az óráig: a csendőrség által a tér körül elhelyezett szűrők egyikénfennakadt egy személy, akinél egy kést találtak. Az illetőt bekísérték a rendőrségre.
***
Amint az köztudott, a külföldön élő románok tavaly augusztus 10-én megszervezett bukaresti tüntetése békésnek indult, ám aztán fokozatosan atrocitásokba fulladt.
Pontosan egy év telt el azóta, és az évfordulón a Diaszpóra Romániáért Polgári Akciócsoport civil szervezet ismét a főváros utcáira, pontosabban a Győzelem (Victoriei) térre hívta a külföldön élő románokat, és nem csak. A szervezők körülbelül 250 000 résztvevőre számítanak a szombat délután elkezdődött bukaresti tüntetésen. Egyelőre azonban még csak gyülekezik a tömeg, pár százan lehetnek a Győzelem téren, tekintettel többek közt a rekkenő bukaresti hőségre is. A tüntetés szervezői már az év elején számos pontban foglalták össze követeléseiket, ezeket itt lehet megtekinteni, illetve rangsorolni.
A román kormány képviselői a maguk részéről hallgatnak, mint a csuka. Feltehetően nem akarnak belépni ugyanabba a kelepcébe, amelybe tavaly ilyenkor kerültek.
Ami a 2018-ban rettenetesen leszerepelt mioritikus erőszakszervezeteket illeti, a csendőrség reggel óta folyamatosan tájékoztat: ők csakis a rendre felügyelnek, csak azt teszik, amire a törvény kötelezi őket, ezen felül csak és kimondottan egyetlen missziójuk van a szombati napon: a párbeszéd, már ha egyáltalán szükség lesz rá. Egyelőre azonban úgy tűnik, nincs szükség erre sem, a hangulat békés.
A szombati napon hasonló tüntetésekre kerül sor jó pár romániai városokban is – Kolozsvár, Szarmár, Brassó, Szeben, Craiova, Iași, Konstanca, továbbá szerte Európában: Rómában, Milánóban, Párizsban, Zürichben és a spanyolországi Benicarlóban.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.