Valaki újítsa már fel a Garibaldi-hidat, mert mellette lakom, és csúnya!

A kolozsvári Garibaldi-híd közelében lakom (vö.: ott lakom a Szamosnál). Nyugodjanak meg, nem kezdek el fölöslegesen intim részleteket mesélni az életemből, mint néni a buszon, csak jelezni szeretném: tényleg eléggé okádékul néz ki az a híd. Nem csoda, hogy az önkormányzat tervei között már évek óta szerepel a modernizálása, kibővítése, amire a jelek szerint még tovább kell várni. Emil Boc polgármester egy helyi rádiónak nyilatkozva beszélt arról, hogy az önkormányzat csütörtökön már negyedik alkalommal írt ki pályázatot az átkelőhely felújítására, előző három alkalommal ugyanis

egyetlen cég sem jelentkezett a feladatra.

A pályázat benyújtási határideje ezúttal szeptember 26., a beruházás értékének felső küszöbét pedig 7,7 millió lejben (1,6 millió euró) állapították meg, amit a helyi költségvetésből finanszíroznak.

A polgármester azzal magyarázza a jelenséget, hogy egyre nagyobb a munkaerőhiány az építőiparban, ezért nem találnak kivitelezőt. Szerinte Kolozsvárnak egy adott pontig sikerült bevonzania elég munkaerőt, a helyzet viszont most kezd kritikussá válni.

Ez azért is érdekes, mert Dan Tarcea alpolgármester tavasszal, egy korábbi kivitelezési pályázat kiírásakor azt nyilatkozta, olyan nagy érdeklődés mutatkozik a projekt iránt, hogy valószínűleg meg kell majd hosszabbítani a benyújtási határidőt. Az utóbbi években egyébként Kolozsvár elég dinamikusan fejlődik a mostani hídfelújításhoz hasonló beruházások terén, az építtető cégek már „rászoktak” a város kínálta lehetőségekre, így meglepő, hogy épp a Garibaldi-híd korszerűsítéséhez nem fűlik a foga senkinek.

A magyarázat valószínűleg mindössze annyi, hogy a kivitelező cégek még mindig keveslik a munkára kínált összeget (hiába emelték a felső küszöböt minden újabb kiírásnál), így az önkormányzatnak egyszerűen csak

mélyebben a zsebébe kell nyúlnia,

hogy a Kolozsvár Aréna és az új sportcsarnok által képviselt modern arculathoz illeszkedni tudjon az ezen építmények tőszomszédságában lévő híd is.

Az átkelő eléggé lepusztult állapotban van, de nemcsak azért olyan ocsmány, hanem azért is, mert a „letisztult” kommunista építészet egyik vasbeton ikonja a városban. Az ember csak ránéz, és egyből sejti, hogy az illetékes, aki annak idején elfogadta a terveket, aznap minimum elesett,

és jól beütötte az esztétikai érzékét.

A környék építészeti eklekticitása persze nem meglepő, nagyjából minden fejlődő kelet-európai város ugyanígy néz ki: van egy turistalátványosságokban is bővelkedő kis ékszerdoboz belváros, amihez itt is, ott is hozzátapadnak a modern irodaházak, banképületek és az üzleti élet egyéb fellegvárai, majd az andalogva sétálgató embert egyszer csak pofán vágja a múlt sötét árnya: a szocreál.

A Garibaldi-híd felújítását egyébként korábban az is akadályozta, hogy a híd mellett található gátszerű vízlépcső nem az önkormányzat, hanem a román vízügyi hatóság hatáskörébe tartozott, és kormányhatározatra volt szükség, hogy a városháza átvehesse ennek kezelési jogát.