// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Whiskysüveget dobtak egy lány fejére az Untoldon

// HIRDETÉS

Egy szemtanú a sajtóhoz fordult; tanúskodni is hajlandó lenne, ha perre megy az ügy.

Alighanem súlyos sérüléseket szenvedett az a fesztiválozó lány, akinek a fejére esett egy whiskysüveg hétfő hajnalban a kolozsvári Untold fesztiválon. A súlyos palackot a nagyszínpadnak helyet adó Kolozsvár Arénában a VIP páholyból dobták ki, egy szemtanú pedig a Ziar de Cluj című laphoz fordult.

Mint írta, nem is egy, hanem két (ráadásul nagy méretű, 0,75/1 literes) üres üveg repült a kiemelt meghívottak számára fenntartott páholyból a „gyepen” bulizók közé. Az első hajnali négy körül landolt, ez szerencsére nem talált el senkit. A második – amit körülbelül fél órával később dobtak ki ugyanonnan – viszont egyenesen egy fiatal lány fejére esett.

Az olvasói levél szerzője kifelé menet látta a vérben úszó arcú áldozatot, akit épp elláttak az elsősegélysátorban.

Mint írta, ha a lány perre vinné a dolgot, a társaságából legalább hárman is szívesen tanúskodnának az ügyben, és bár nem látták, pontosan ki dobta ki az üveget, a biztonsági kamerák felvételei alapján könnyedén azonosítani lehetne a tettest.

A felháborodott fesztiválozó egyúttal megoldási javaslatot is adott az elektronikus fesztivál szervezőinek: szerinte ki kell tiltani az üvegeket a VIP páholy minibárjaiból is, hiszen a drága whiskyt műanyag-, sőt a környezetvédelem jegyében papírpohárból is ugyanolyan jól el lehet lögybölni. Pontokba szedett megjegyzései végén a levél írója felteszi a költői kérdést: mi lett volna ha a palack egy gyereket, ne adj isten Emil Boc polgármestert „találja frizurán” (értjük ugye: nincs is haja, haha) vagy a „mögötte álldogáló” (haha) feleségét. E ponton a szerző önkritikát gyakorol: elismeri, hogy cinikus volt, de reméli, hogy így talán sikerült felhívnia a fesztivál szervezőinek figyelmét, milyen súlyos baleseteket okozhat egy „betintázott kretén” üveggel a kezében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro