És persze lelkesen trianonoztak.
Néhány száz román sovinisztának nem akadt jobb dolga egy kellemes augusztusi délutánon, mint hogy Bukarest utcáin felvonulva emlékezzen arra, hogy a román hadsereg száz évvel ezelőtt vonult be Budapestre.
A nagyszabásúnak hirdetett rendezvényt a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű civil szervezet szervezte. Ha valakinek ismerős lenne a név, akkor nem téved: az egyesület vezetőke, Mihai Tîrnoveanu volt az egyik szervezője az úzvölgyi temetőt védő magyarok elleni támadással és a temető erőszakos elfoglalásával, illetve meggyalázásával végződött román akciót, július 7-én ugyancsak ők szerveztek tüntetést Bukarestben a magyar nyelvi jogok bővítése ellen.
A vasárnapi rendezvényen néhány százan vettek részt, de ezúttal képesek voltak kontrollálni magukat, és semmit se támadtak vagy gyaláztak meg: a résztvevők egy része népviseletben, mások koraebli egyenruhákban, román zászlókkal masíroztak.
Azért igyekeztek kitenni magukért: egyik molinójukon „A Trianon felé vezető út Budapesten át vezet” felirat volt olvasható.
A résztvevők megkoszorúzták az első világháborús román diadalívet, majd a kormány székháza elé vonultak.
Tîrnoveanu korábban azt mondta, hogy a mostani megmozdulásra meghívták a román védelmi minisztérium és Magyarország bukaresti nagykövetségének képviselőit is. Az egyesület vezetője úgy vélte: az általa rendezett felvonulás kiváló alkalom lehet arra, hogy a nagykövet kifejezze a magyar nép háláját és tisztelegjen azon román hősök emléke előtt, akik életüket áldozták 1919-ben azért, hogy „felszabadítsák” Magyarországot a bolsevik uralom alól.
Csak emlékeztetőül: a „felszabadítás” során a megszállt magyar területeket a román hadsereg módszeresen kifosztotta, úgyhogy semmivel sem voltak jobbak a kommunistáknál.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.