// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Románia könyékig benyúlt Szerbia belügyeibe

// HIRDETÉS

Se szó, se beszéd, feltartóztatott egy Szerbia fele haladó dunai fegyverszállítmányt. Amely történetesen Oroszországból érkezett.

Kicsit kiborult a bili Szerbia és Románia zöld asztala fölött. Az történt, hogy Szerbia és Oroszország korábban megkötött egy szerződést, melynek értelmében az oroszok adnak hat felújított MIG-29 repülőt, 30 T-72B3 tankot, 30 BRDM-2 harckocsit, továbbá négy MI-17 és négy MI-35 helikoptert.

Eddig rendben is volt minden. A felek megnézték, hogy lehet a legolcsóbban eljuttatni a szállítmányt a célba. És kiszámolták, hogy vízi úton. Vagyis a Dunán. Nosza, hajóra is pakolták az első sarzsit, 30 tankot és 30 harckocsit és elindultak. Igen ám, de amikor a Duna romániai szakaszához értek, az illetékes hatóságok se szó, se beszéd feltartóztatták a szállítmányt.

Ettől pedig Szerbia érthető módon kiakadt. Katonai szakértők, hivatásos katonák, diplomaták szólaltak fel az ügyben. A lényeg az, hogy a szerbek szerint Románia alaposan megszegte a dunai hajózás rendjéről szóló belgrádi egyezményt, amely szerint egy adott ország vizsgálódhat bármely szállítmány esetében, amely áthalad a Duna nevű nemzetközi hajózási útvonalnak az illető ország felségterületéhez tartozó részén, viszont egyáltalán nem akadályozhatja a továbbhaladását. Ez a szabály pedig polgári és katonai szállítmányokra egyaránt vonatkozik.

Olyan szakértők is akadnak, akik szerint Románia nem a saját szakállára állta el a katonai szállítmány útját, hanem a NATO-tól kapott erre utasítást. Ezek a szakértők azt is megjegyzik, hogy így aztán biztos, hogy Szerbia nem tud baráti kapcsolatokat fenntartani a szomszédos országokkal.

Sőt, az egyik elemző még tett rá egy lapáttal: nem elég, hogy Románia megszegett egy nemzetközi egyezményt, rendesen bele is szólt Szerbia belügyeibe.

Ja, aki szeret egyezményekben kutakodni, kattintson ide. Az ominózus cikkely a 27. számú.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro