// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Megválasztották őket, azóta hallgatnak, mint szar a fűben

// HIRDETÉS

Persze, nem ingyen. Havi kábé 10 000 lejes juttatásért nem beszélnek a parlamentben egyes képviselők és szenátorok.

Ugye, okkal feltételezhetjük, hogy Románia demokratikus állam. És a demokratikus államoknak általában szokott lenni parlamentjük, még akkor is, ha mioritikusak. A parlamentbe úgy lehet bejutni, hogy a képviselőket, szenátorokat négyévente szépen megszavazza a nép. Az utolsó hazai parlamenti választás három évvel ezelőtt volt, a következő jövőre lesz.

De menjünk tovább: ahogy a magáncégeknél,

a parlamentben is szoktak statisztikákat készíteni, példul a teljesítményről.

A parlamentben arról, hogy hányszor szólalt fel egy-egy választott képviselő a parlament plénuma előtt. Mert ott, ugye, célszerű felszólalni, ha már üldögél a teremben a választott képviselő: például törvénytervezeteket, törvénymódosításokat lehet bemutatni, aztán lehet vitatkozni (lehetőleg civilizáltan, nem így), lehet kérdezni vagy épp interpellálni.

Na de a nép által három évvel ezelőtt megválasztott képviselők és szenátorok egy része úgy gondolta, elég, ha ücsörög szépen a teremben, tologatja a mobilját és időnként felemeli a kezét, amikor például szavazni kell. Ezek a választott képviselők gyakorlatilag kerek 33 másodpercnyit beszéltek a parlament plénuma előtt. De ne tessék túlzottan örvendezni: ez

a 33 másodperc az az idő, amely alatt az illetők elmondták képviselői esküjüket.

Azóta hallgatnak, mint szar a fűben. Teszik mindezt havi kábé 10 000 lejes juttatásokért. Azért ez jó buli, nem?

Mondunk pár nevet, és kérjük Önöket, ne csodálkozzanak, ha a büdös életben nem hallottak róluk. Hát hogy is hallottak volna, ha viselőik meg se szólaltak?

Tessék: Ileana Cristina Dumitrache (35 szekundum, PSD), Claudiu Răcuci (50 szekundum, PNL), Viorica Cherecheș (38 szekundum, PNL). De van egy ex-miniszter is: Nicolae Bănicioiu úr jelenleg Victor Ponta pártjában (Pro Románia) tartja a száját, illetve na, ő is esküdözött egyet annak idején, kerek 42 szekundumon keresztül. További néma Pro Romániás képviselők: Mircea Titus Dobre (25 szekundum), Eugen Dubarca (34 szekundum), Mihai Valentin Popa (37 szekundum). De vannak még, parancsoljanak: Adrian Mocanu (34 szekundum, ALDE), Mihai Oprișcan (33 szekundum, ALDE), továbbá Jarko Furics (55 szekundum, nem magyar kisebbségek). Ja, további több mint száz választott képviselő van, akiknek

három év alatt nem sikerült elérniük a 60 perces nettó parlamenti beszédidőt.

Gratulálunk nekik, igazán!

Összehasonlítási alap gyanánt íme, a parlament plénuma előtt legtöbbet dumáló választott képviselők: Raluca Turcan (11 óra 52 perc 46 szekundum, PNL), Florin Roman (10 óra, 37 perc 41 szekundum, PNL), Emil Pașcan (10 óra 8 perc 56 szekundum, PMP), Stelian Ion (9 óra 33 perc 21 szekundum, USR). Régi ismerősünknek, Florin Iordache úrnak (PSD) még lenyűgözőbb a beszédideje (41 óra 6 perc 3 szekundum), viszont ő gyakran elnökölt a plenáris üléseket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro