// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

Lapátra kerül a magyarokat pofátlan nyilatkozatokkal hergelő román külügy vezetője

// HIRDETÉS

Teodor Meleşcanunak lefőtt a kávé.

Elkezdheti dobozolni az irodájában tartott holmiját Teodor Meleşcanu külügyminiszter: a következő kormányátalakítás során már biztosan útilaput kötnek a talpára.

Ezt  Călin Popescu Tăriceanu, az őt miniszternek jelölő kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke jelentette be vasárnap este.

Tăriceanu elmondta, már egyeztetett pártja vezetőivel, és az ALDE vezetőségének hétfői ülésén hivatalosan is javaslatot tesznek  Meleşcanu leváltására.

Az ok: a miniszter egyre rosszabb megítélése,

ami az európai parlamenti választások külföldi szavazókörökben való botrányos lebonyolításának tudható be.

A pártelnök szerint a miniszter rossz megítélése kihat a munkájára is, ezért kell mennie, bár ő személy szerint nagyra becsüli Meleşcanut.

Magyar szempontból sincs miért bánkódni  Meleşcanu lapátra kerülése miatt, hiszen az utóbbi hetekben

az úzvölgyi konfliktus nyomán valóságos ámokfutásba kezdett ő és minisztériuma is,

már ami a magyar-román kétoldalú viszonyt illeti.

Mint emlékezetes, miközben a magyarok békés imára gyűltek össze az osztrák-magyar temető elő, az odaszállított román csőcselék rohamot intézett a temető ellen. Ehhez képest  Meleşcanu szólította fel a magyar kormányt, hogy a magyarokat csillapítsa le.

Később is mismásolt az ügyben a román külügy, majd a 2020-as évet, a trianoni diktátum aláírásának századik évfordulóját a nemzeti összetartozás évének nyilvánító budapesti döntés kapcsán a román külügyminisztérium olyan nyilatkozatot adott ki, amelyben indokolatlannak nevezte ezt a határozatot.

Legutóbb pedig múlt héten adott ki pofátlan közleményeket a bukaresti külügy, miután kedden Meleşcanu Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel egyeztetett.

Miközben Szijjártó azt kérte, hogy az úzvölgyi incidens kapcsán ne a vétlen magyarokat büntessék meg, a román külügy képes volt utólag azt közölni, hogy a találkozót a román fél kérésére tartották, mivel Magyarország viselkedik provokatívan.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro