Megépült a dzsesszváros Kolozsvár szívében, legyünk a polgárai!

Annak rendje és módja szerint bedurrant az erdélyi fesztiválszezon a héten, s ha már úgy hozta a mocskos piac, hogy egyszerre három hasonszőrű rendezvény közül is lehet választani, mi a kolozsvári Jazz in the Park mellett tettük le a voksunkat és a visszaváltható műanyag poharunkat. 

A sétatéri rendezvény évről évre el tudja hitetni velünk, hogy jól döntünk: azért van annak bája, amikor a lehető legszimpatikusabb városi helyszínen igazi piknikhangulat alakul ki, jön a plédes, fonott kosaras hadsereg, a park ilyenkor megtelik függőágyakkal, ráadásul ingyenesek a koncertek.

Ez a nagybetűs törzsiség-hangulat! Pontosan ilyen volt a csütörtöki, amolyan nulladik nap is, s bár a helyszínek nagy részét még mindig legózgatták a szervezők, a Jazz in the Park muzsikás, mezítláb heverészős, sorban állva táncolós hangulatába már így is bele tudtunk kóstolni.

Persze kellett ehhez a húzónév is: Marcus Miller, a basszusgitárosok atyaúristene nyitotta meg az idei bált egy olyan koncerttel, ami túlzás nélkül a fesztivál történetének a legjobbja volt. Hogy egy klasszikust idézzünk: kell még mondanom valamit, Ildikó?

Az egy dolog, hogy Miles Davis egykori munkatársa és társszerzője úgy bűvöli a hangszerét, ahogyan azt kevesen tudják a Naprendszerben, de – mentorához hasonlóan – ő is elképesztően tehetséges fiatal muzsikusokkal veszi körül magát, s hagyott is mindenkinek elegendő játékidőt, hogy megmutassák, mennyi a pontos idő a kortárs dzsesszben.

Fotó: Jazz in the Park

Ahol ennyien jönnek ki rögtön a nyitónapra (ez Marcus Miller közönségének a fele), ott persze ennyi látszik a sztárfellépőből:

A remek nyitány után – ha az embernek már nem volt kedve félórás sorokat kiállni egy 8-9 lejes sörért, vagy egy méregdrága, 30 lej körüli hamburgerért – jól esett sétálni az épülő dzsessz-város díszletei közt: pakoltak a könyvesek, a lemezesek, a képzőművészek, a hangszerboltosok, csattogtak a sátorszegek mindenfelé.

Miért ragoznánk tovább: kedvenc kolozsvári fesztiválunk még mindig csinos! Munka után gomboljuk ki az ingünk felső gombjait, és irány a Sétatér: fedezzünk fel irgalmatlanul jó ismeretlen bandákat, koccintsunk régi és új ismerősökkel, heverésszünk szaxofonszólóra! 

Péntektől tehát nagyüzem: négy helyszínen összesen nyolc koncertbe lehet belefülelni, ezek közül is kiemelendő a világbajnok amerikai session-zenészekből álló Ghost-Note fellépése (22 óra, nagyszínpad), akik úgy adagolják a jó öreg funkot, hogy már most elkezdhetünk aggódni a másnapi izomláz miatt. 

A színpadon, a közönségben és a vásáron is keverednek a kultúrák.

Az ingyenességnek persze megvan az ára: ahol bármilyen játék, muzsika vagy extra kényelem várja a feszitálozót, ott azonnal belefut valamilyen ízléses de eltéveszthetetlen reklámba:

A jókedvet ez sem töri le, és ha felcsendül a zene a szabadban, a kolozsvári közönség akár spontán vokálozással is bekapcsolódik:

Szöveg: Gyergyai Csaba. Fotók: Szabó Tünde