Lyuk a büdzsében, kuncsorgó polgármesterek, átszervezésre és kirúgásra váró miniszterek a láthatáron.
Egyelőre csak a közelgő nyári vakáció indokolja a nyugalmát és a helyszínét annak az ülésnek, amelyet a kormányzó Szociáldemokrata Párt vezetése tartott tegnap késő este a bukaresti Herăstrău park egyik tóparti protokollvillájában.
A személyi kérdéseket máskor sokkal nagyobb felhajtással kezelő párt most relatív csendben függesztette fel egyik kerületi polgármesterének, a dúsgazdag Robert Negoițának a párttagságát, és nagyjából csak maga Șerban Nicolae szenátor bukott ki azon, hogy leváltották a pártfrakció éléről. A döntés után azonnal távozott is az ülésről.
A gyűlés helyszíne, a Vila Lac 1 nevű protokollvillájának kapuja
Bár most is szó esett a kormány átalakításáról és a miniszterek kiértékeléséről,
Viorica Dăncilă kormányfő és pártelnök két héten belül ígérte, hogy kiértékelik a minisztériumok munkáját és vezetését. Pártforrásokra hivatkozva a Digi24 és a Szabad Európa Rádió is azt állítja, Carmen Dan belügyminiszter és Răzvan Cuc szállításügyi miniszter alatt inog leginkább a bársonyszék, de Dăncilă feketelistája ennél hosszabb.
Eugen Teodorovici pénzügyminiszter pedig arra figyelmeztetett, egyes tárcák túlméretezettek, és már csak takarékosságból is át kell szervezni őket, mások viszont munkaerőhiánnyal küzdenek. Ilyen például a szociális és munkaügyi minisztérium, amelyre az új nyugdíjtörvény alkalmazása terhel többletmunkát, írja a Digi24 hírtelevízió honlapja. A kormányfő az európai alapokat kezelő minisztérium 1400 fős állományát tartotta túlzásnak a Szabad Európa Rádió értesülései szerint.
az szintén a pénzügyminiszternek az a kiszivárgott állítása, hogy jelenleg 11 milliárd lejes a költségvetési hiány, és a kormánynak sürgősen elő kell teremtenie közel hét milliárd lejt ahhoz, hogy a költségvetés tartani tudja a 3 százalék alatti hiánycélt. A bevételek ugyanis nem olyan ritmusban csorognak be az államkasszába, ahogy azt év elején tervezték.
Teodorovici egyelőre azt lengette be, hogy azoknak a minisztériumoknak a büdzséjéből vesznek el, amelyek eddig nem költötték el a kiadásra eddig beütemezett összegeket, haszontalan állásokat szüntetnek meg a kormányhoz tartozó központi és területi közigazgatási intézményeknél, és megszüntetik vagy nem indítják el azokat a programokat, amelyek nem hoznak többletértéket, például azt, hogy napi tíz lejjel fizetnék le a diákokat, csak ne lógjanak az iskolából.
A beharangozott költségvetési kiigazítás során másfél milliárd lejt kapnának a helyi önkormányzatok, sok PSD-s polgármester panaszkodott ugyanis arra, hogy csődközelbe került a hivatala.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.