// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Helikopterrel és drónnal is keresik a Temes megyei ámokfutót (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Hiába lőttek rá a lopott autóra, amellyel menekült, és amellyel elütött egy rendőrt, még mindig szökésben van. 200 rendőr van a nyomában.

A Temes megyei rendőrök ismét filmbe illő bevetésen vesznek részt egy hónappal azután, hogy egy napig üldözték a kollégájukat lelövő férfit. Most már fél napja keresik azt a 33 éves ámokfutót, aki késelt is, ütött is, gázolt is, ehhez drónt és helikoptert is bevetnek.

Reggel még úgy tudták a hírügynökségek, hogy két, majd négy áldozatát késelte meg, azóta hatra emelkedett a megtámadott emberek száma, és nem mindegyiket késelte meg, volt akit bottal ütött le.

A Ionel Boldeaként emlegetett férfi kora reggel leszúrt egy házaspárt Facsád városkában úgy, hogy a férj belehalt, a feleség kómában van. A házaspár kerékpárral érkezett a parkba, ahol a News.ro szerint fitneszgépekkel edzett, a Mediafax szerint kocogott, amikor a férfi egyelőre ismeretlen okból rájuk támadt. 

Az első híradások szerint egyik áldozatának kerékpárjával, későbbi rendőrségi közlések szerint a késelő saját kerékpárjával menekült át a szomszédos Temeres faluba.

Késelés után ütlegelés és gázolás

A faluba beérve azonnal rátámadt egy 80 éves nénire, aki gyepet tépett a háza előtt. A bottal járó idős nőt saját botjával ütötte az agresszor addig, amíg eltörte az állkapcsát, írja a Digi24 helyi sajtóforrásokra hivatkozva. Ezután a falu boltjához tekert, ahol a még mindig nála lévő bottal rátámadt egy nőre és egy férfira, aki traktorral ment a mezőre, és elverte őket. 

Az üzletbe nem tudott bemenni, ezért ököllel akarta betörni az ajtót, ezt térfigyelő kamerák örökítették meg:

Innen egy ismerőséhez biciklizett, akitől elvette a kocsikulcsát, és el akart hajtani az udvarán álló autóval. Amikor ki akart hajtani az udvarról, elütötte a ház és az autó kapuban álló tulajdonosát. A Digi24 szerint itt érték utol a rendőrök, akik rálőttek.

A rendőrök háromszor lőttek rá a lopott autóra, miközben a férfi Temeresről a saját szülőfaluja, az Arad megyei Marosberkes felé menekült. Egyszer egészen biztosan eltalálták a járművet, a lövedék a csomagtartót érte. A férfi mintegy két kilométerrel arrébb a sáncba hajtott, majd gyalog menekült be a közeli erdőbe, ezért hívták segítségül a rendőrök a helikoptert és a drónt.

Jelenleg kétszáz rendőr és csendőr van a nyomában, négy megyében is keresik, ugyanis ez az erdőkkel borított, dombos terület három szomszédos megyébe, Arad, Temes és Hunyad megyébe is átnyúlik, illetve Krassó-Szörény megye sincs olyan távol.

Hatósági források szerint a férfi visszaeső, 2017-ben ítélték el ütlegelésért és egyéb erőszakos cselekményekért. Mostani tetteinek indoka egyáltalán nem ismert, egyes források részegségre vagy drogos állapotra következtetnek a támadások jellegéből.

A legdurvább az,

amit Niculina-Claudia Julea, a temesvári sürgősségi kórház orvosa osztott meg a Mediafax hírügynökséggel. Oda a férfi három áldozatát szállították, három idős nőt, a facsádi áldozatot SMURD helikopterrel. Őt azonnal megműtötték, jelenleg kómában van. A második áldozata is súlyos zúzódásokat szenvedett a fején és a testén, de tudatánál van, a harmadik nő könnyebb zúzódásokat szenvedett a fején. A súlyosan sérült második nőt nemcsak verte a bottal a férfi, hanem a végén bele is szúrta a nyakába. Az orvos szerint a hozzájuk szállított idős nők egyikét sem késelték meg, mindegyiket bottal ütlegelték.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro