Hallgassa meg nálunk az ígéretes kolozsvári együttes slágergyanús bemutatkozását!
A 2018 januárja óta „intézményesült” kolozsvári Szintaxis pimaszul fiatal zenekarnak számít, de máris feliratkozott a magyar nyelven éneklő erdélyi alternatív/indie/pop színtér élvonalába, ha lehet ilyet mondani.
A Biró Hunor (ének, gitár) és Marton Zoltán (gitár) alkotói projektje köré szerveződött csapat az említett műfajokra jellemző elemekből építkezik, de a folkos díszítések sem állnak távol a Szintaxis hangzásától, melyért Székely Norbert (billentyűk), Fábián Lehel (basszusgitár) és Horvát Attila (dobok) is felel. A fiúk bevallottan törekednek arra, hogy szövegeikben a nagyvárosi pörgés és a természetközeliség nyugodtsága egyformán megjelenjen, erre tesz kísérletet első hivatalosan bemutatott daluk, a Lépcsőház is.
„A videoklip által picit továbbgondoltuk a dal sorait, így a városi hangulat felidézése mellett a természet felszabadító hatása kapta a főszerepet. A városi lét pörgéséből szinte mindannyian kivesszük a részünket, viszont arra, hogy kimenjünk a zöldbe, leüljünk egy fa tövébe és jól érezzük magunkat, még törekvéseink ellenére se mindig jut elegendő idő. Ezért éreztük fontosnak, hogy ha már van egy ilyen eszköz a kezünkben, mint a zene, akkor üzenjünk vele valami jelentőségteljeset az embereknek, hiszen hol máshol szabadulhatna fel valaki, mint a természetben – forgalmi dugóktól, tömbházaktól, wifitől és a fülünkben ketyegő határidőnaplóktól távol” – foglalta össze az esszenciát Biró Hunor.
A Szintaxis első nekifutásra 5 dalt rögzített, ezek közül az első a Lépcsőház, de a tervek szerint a nyár végéig a többi szerzeményt is bemutatják.
Aki türelmetlen, július 4-én, a torockói Double Rise-on is meghallgathatja a srácokat.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.