// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Napi ciki: eltöketlenkedte a nyugdíjemelést a PSD

// HIRDETÉS

Egyszerre szúrt ki magával és választóival is a kormányzópárt, a legkonkrétabb ígéreteit sem tudja betartani.

Míg Viorica Dăncilă miniszterelnök a kormányátalakítás különböző formáit lebegteti a hírtelevíziókban, addig párttársai elfelejtenek bemenni a szenátusba, hogy megszavazzák a PSD egyik legkonkrétabb ígéretét, a nyugdíjpont értékét szeptembertől megemelő törvényt. Az emelést 2016 óta ígéri a PSD.

A blamázst egyetlen szavazat hiánya okozta: a 135 tagú felsőházban 68 igen szavazat szükséges a sarkalatos törvények elfogadásához, a nyugdíjtörvényt pedig 67-en (a News.ro szerint 65-en) szavazták meg, 22-en tartózkodtak. A PSD-nek 69 szenátora van, koalíciós társának, az ALDE-nak 12, azaz bőven tudták volna biztosítani a törvény elfogadását, ha befáradtak volna az ülésre.

A kormányfő először megpróbálta elkenni a dolgot azzal, 

hogy konzultálnia kell a pártkollégáival, mert lehet, hogy igazoltan hiányoztak, majd rákente az egészet az ellenzékre, hogy rosszindulatból nem támogatták a törvényt. Végül megígérte, hogy a képviselőházban pártja mindenképp megszavazza a törvényt, egyébként is az a döntő ház a kérdésben, de azt nem tudta megmondani, ott mikor kerül napirendre, ehhez egyeztetnie kell a frissen választott házelnökkel. Ha pedig hamarabb beüt a parlamenti vakáció, még mindig mindenre ott van a sürgősségi kormányrendelet eszköze.

A törvény másodjára bolyong a parlamenti procedúrák ösvényein, márciusban ugyanis az alkotmánybíróság a PNL és az USR jelzése után az alkotmánnyal ellentétesnek találta egyes részeit, például a nyugdíjhoz való jog ahhoz kötését, hogy az alkalmazó cég befizette-e az alkalmazott nyugdíjhozzájárulását a társadalombiztosítási alapba.

De nemcsak a szavazótáborának tetemes részét kitevő nyugdíjasokkal szúrt ki a PSD: 

a párt sorra mondja vissza az ígéreteit. 

Múlt pénteken a szállításügyi miniszter volt kénytelen mérsékelni az elvárásokat az idén átadandó autópályák hossza iránt, az országos útügy elnökének 180 km-es ígérete a miniszter szerint is túlzás.

Viorica Dăncilă pedig tegnap ki is mondta, hogy a regionális kórházak építésének annyi, az egész projektet áttolják az Európai Unió következő, 2020-ban induló költségvetési ciklusára. (Vagyis a PSD 2016-os választási ígéretét 2020 utánra, amikor a jelen állás szerint már nem a PSD fog kormányozni.) A kormányfő azzal indokolta, hogy ebben a ciklusban az EU csak a dokumentációra elégséges pénzt biztosította.

Holott márciusban a román EU-biztos, Corina Creţu könyörgött Bukarestnek, hogy hangolja össze a pályázási, szervezési, dokumentációs és építési folyamatokat, mert fejlesztési pénzekért felelős biztosként ő ki tudja lobbizni, hogy az EB még a 2014-2020-as ciklus alapjaiból biztosítsa az építéshez szükséges összeget.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro