// 2026. november 7., szombat // Rezso

Ízelítő Erdély éléskamráiból: beköltöztek az őstermelők Kolozsvár belvárosába

// HIRDETÉS

Akinek fontos az erdélyi magyar gazdák támogatása, valamint a vegyszermentesség, az biztosan betér a Bejön a vidék! újonnan nyílt boltjába. Arra jártunk, kóstolgattunk, kifaggattuk az ötletgazdát is.

Már hetek óta türelmetlenül vártuk, hogy megnyíljon Kolozsvár első olyan boltja, mely kizárólag Erdélyben készült, vegyszerektől és felesleges adalékanyagoktól mentes termékekkel lásson el bennünket, és ne kelljen folyton megvárni, míg újra bejön a vidék a Fogoly utcába. Végre jó hírt kaptunk a napokban: a bürokráciával folytatott több hónapos hősies küzdelem után a bolt megnyitotta kapuit a vásárlók előtt, mi pedig az első betérők között kihasználtuk az alkalmat, hogy kifaggassuk a bolt ötletgazdáját és üzemeltetőjét, Fancsali Ernőt. Ha már ott jártunk, végigpásztáztuk a kínálatot, megkóstoltuk, amit lehetett, és persze vásároltunk is.

A bolt bejárata a Hermann Oberth (Minorita) utca felől közelíthető meg (Fotók: Szabó Tünde)

A bolt ötlete akkor született, amikor közel három évvel ezelőtt az Aranyosszéki Gazdák Egyesülete gondolt egyet, és egy hétvégére beköltöztette a Kolozs megyei termelőket Kolozsvár belvárosába. A Bejön a vidék! koncepciója bejött a kolozsváriaknak, azóta havonta egyszer 15-20 őstermelő sorakozik fel a Fogoly utcában, portékájukat kezdik megismerni és megszeretni a tudatos kolozsvári vásárlók.

Nem csoda, hiszen manapság, amikor silány minőségű áruval vannak tele a piacok, felértékelődött a helyi termelők szerepe, akik nemcsak versenyképesek, de árujuk többnyire túlszárnyalja az importáruk vagy a nagybani kereskedésekben kapható zöldségek, gyümölcsök és más élelmiszerek színvonalát. A cél a bolt létrehozásával az volt, hogy ne csak havonta egyszer lehessen ezekhez a termékekhez hozzáférni, hanem napi szinten, ezzel is támogatva a helyi őstermelők fennmaradását.

Az udvaron már könnyű a dolgunk: a Bejön a vidék! feliratot kell keresni

Bár egyértelmű a vásárlók igénye a minőségre, a Kolozs megyei gazdák számára nem egy egyszerű folyamat a megfelelő engedélyek beszerzése, tudtuk meg Fancsali Ernőtől. A vásárokban lazábbak a szabályozások, és olyan termékeket is árulhatnak, amelyeket a boltban nem, így fel sem merült, hogy felhagyjanak a vásárszervezéssel. A két koncepció erősíti egymást, egymással párhuzamosan tervezik tovább fejleszteni mind a boltot, mind a vásárt. A már említett engedélyezési problémák miatt a bolt polcain egyelőre mintegy 35 kistermelő portékája található meg, a közeljövőben további 30 csatlakozik, és a tervek szerint év végéig legalább 100 erdélyi termelő fogja gazdagítani a kínálatot.

Egyébként szabad a pálya, bárki jelentkezhet áruval. Igaz, hogy többségében magyar termelőktől származnak a bolt termékei, nem zárják ki a román kistermelőket sem. A bolt üzemeltetőinek egyetlen kikötése, hogy ténylegesen erdélyi legyen a termelő, és jó minőségű áruval rendelkezzen. Erre kiemelten odafigyelnek, mert egyetlen rosszabb minőségű áruval tönkretehetik az összes termelő a hitelét. A legtöbb termék rendelkezik biotanúsítvánnyal, de amelyik nem, az is megbízható helyről származik.

Fancsali Ernő válaszolt a kérdéseinkre

De lássuk, mit is vásárolhatunk a Bejön a vidék! kolozsvári boltjában. Vannak lekvárok Maros és Brassó megyéből, köztük olyan különlegességek is, mint a rózsalekvár, a kivilekvár vagy a csípős paprikából készült dzsem. Ezeket meg is kóstoltuk, és állítjuk, igazi ínyencségek. Különleges mézek gazdag választékát is megtalálhatjuk a polcokon, a székelyföldi havasi méz mellett áfonyás és levendulás mézet is láttunk.

Kaphatók gyógynövényteák, többek között Szentábrahámból és Orotváról. A dióbél a Kolozs megyei Harasztosról, a tökmagolaj Szatmár megyéből, az adalékmentes fűszerkeverék Székelyföldről, a szörp Farkaslakáról és Maros megyéből, a zakuszka-, padlizsán- és gombakrém Parajdról került a bolt polcaira. Mi a fokhagymás-petrezselymes laskagomba pástétomot próbáltuk ki, mely meglepően természetes ízhatású, máris bekerült a kedvenc termékeink közé. De felkeltette érdeklődésünket a bolognai szósz, a csípős gombaleves, a fokhagyma-savanyúság és a különböző ízesítésű fokhagymakrém is. Mustárokat és paradicsomszószokat is láttunk, egyenesen Székelyföldről. A kolozsvári kézműves söröket már jól ismerjük, akárcsak a Székely sört és az Igazi Csíki sört. Jó hír, hogy a Bejön a vidék! boltjában ezeket  – más üzletekhez képest – olcsóbban beszerezhetjük.

A kolozsvári kézműves söröket már jól ismerjük: áruk 9-10 lej körül mozog

Jövő héttől a kínálat tovább bővül joghurttal, sajtfélékkel, tojással, aszalt gyümölcsökkel és egyéb Kolozs megyéből származó finomságokkal. A zöldségféléket Harasztosról, Zsobokról, Szamosújvárról, Szénafűről, Egerbegyről, Bethlentelepről szállítják Kolozsvárra. Egyelőre burgonyát, hagymát, karalábét, uborkát vásárolhatunk itt, de a választékot tovább fogják bővíteni.

Fancsali Ernő elismerte: a zöldségek terén nehéz lesz a folyamatosságot fenntartani, nem lesz olyan rendszerezett a kínálat, mint más üzletekben, ahol nagykereskedőktől vagy külföldről származó zöldségektől roskadoznak a polcok. A lehetőségeikhez mérten igyekeznek eleget tenni az elvárásoknak, garantálva azt, hogy csakis helyi termelőktől származik a zöldség. Szeretnék minél több termékkel bővíteni a kínálatot, az sem baj, ha például mézből tízféle van, ugyanis a versenyhelyzet jót tesz a termelőknek, és a vásárlók érdekeit is szolgálja.

Gombás szendvicskrém padlizsánnal 10 lejért, Bolognai szósz laskagombával 11 lejért kapható

A bio áfonya- és feketeribizli-szörpök ára 20 lej 

Fancsali Ernő érdeklődésünkre elárulta: a bolt üzemeltetésére céget alapítottak, az üzlet létrehozása érdekében hitelhez folyamodtak. Mivel az árufeltöltés óriási összegbe került volna, a legtöbb gazdával sikerült megegyezni, hogy egyelőre az eladás után kapják meg a termékek árát. Ezzel vált a beruházás egy igazi közösségi projektté, melynek fenntarthatósága mindenkinek a közös érdeke. Önmagában már ez is jelzi, hogy nem kifejezetten a profittermelés a céljuk, hanem rövid távon az, hogy az üzlet bérleti díja és egy alkalmazott foglalkoztatásának költsége megtérüljön, hosszabb távon pedig az, hogy biztosítva legyen az üzlet stabil pénzügyi háttere.

A furfangos székely fűszer 11 lej, a szentábrahámi gyógynövényes fűszerkeverék 15 lej 

Gyógynövényteák egyenesen a Hargitáról: vérnyomásra, gyomorbajokra, alvásra, egy nyugodtabb életre

Fancsali tisztában van azzal, hogy a hasonló üzletek akkor működnek igazán, ha van egy tőkeerős vállalkozás mögöttük, amelyik saját termékeket dob a piacra és ezek mellett árulja mások termékeit. A Bejön a vidék! keretében azonban nem ez a cél, hanem az, hogy piacot teremtsenek a helyi termelőknek, élénkítsék az áruforgalmat. Hasonló üzletek működnek még Erdélyben, főleg a Székelyföldön, de több próbálkozás is  bebukott.

Fancsali szerint Kolozsváron ettől nem feltétlenül kell tartaniuk, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy van egy több ezres vásárlóközönség, amelyik megnézi, honnan vásárol. Ismerik és keresik az egyes jól bevált termékeket – ez pár nap működés után is egyértelművé vált. Volt, aki különleges székelyföldi teakeverékért tért be az üzletbe, volt, aki csak egy mustárért vagy zöldségért. A visszajelzések teljes mértékben pozitívak, így az is könnyen meglehet, hogy igazi sikertörténetté válik a Bejön a vidék! boltja. Mi mindenesetre nagyon drukkolunk neki.

A Bejön a vidék! bolt Kolozsváron, a Deák Ferenc (Eroilor) utca 12/4 szám alatt található. Megközelítése a Minorita (Hermann Oberth) utca felől lehetséges, a zenekonzervatórium hátsó bejáratával szembeni udvarba kell bemenni. Banner segíti az eligazodást. Egyelőre hétköznap 9 és 18 óra között, szombaton 10 és 15 óra között várják a vásárlókat. A későbbiekben meghosszabbítják a nyitvatartást. A helyszínen lehet bankkártyával is fizetni.

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS