// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Végre a kolozsvári magyar diákok is ingyen buszozhatnak iskolába… két hétig

// HIRDETÉS

Őket épp vakáció előtt érte utol az iskolabusz-program.

Sok ígérgetés után hétfőtől a Farkas utca magyar iskoláira is kiterjesztik az iskolabusz-programot. Igaz, az idei tanévben már csupán két hétig élvezhetik a kolozsvári magyar diákok ennek előnyeit. Ennyi van ugyanis hátra a tanévből… Arra sem lesz idejük, hogy megszokják, így

remélhetőleg a következőben is megmarad az ingyenes szállítási lehetőség.

Arról, hogy a programot a Farkas utcai magyar tanintézetekre is kiterjesztik, ITT írtunk. Most érkezett el az ideje: június 3-ától az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, a Báthory István Elméleti Líceum és a Kolozsvári Református Kollégium is bekapcsolódik az iskolabusz-programba.

És rajtuk kívül másik két román iskola, így a programot indító Avram Iancu és Nicolae Bălcescu Főgimnázium mellett már hét tanintézet partnere a projektnek. Mely nemcsak a résztvevő intézmények számát illetően bővült, hanem újabb útvonalakra is kiterjesztették: a Dónát és a Bună Ziua negyedet is bekapcsolták a programba.

Emellett két külön útvonalon a Monostor negyedből, egyen a Hajnal, Györgyfalvi és Mărăşti negyedekből szállítják az elemistákat a belvárosi iskolákba. Melyek sora a jövőben is bővülne: a Kolozs megyei RMDSZ közleménye szerint

az önkormányzat azon dolgozik, hogy a János Zsigmond Unitárius Kollégiumot és a Brassai Sámuel Líceumot is bekapcsolja a programba.

A kisdiákok 10 vadonatúj Mercedes típusú, 47 férőhelyes járművön utazhatnak, melyek képernyővel is fel vannak szerelve: az út alatt meséket, rajzfilmeket vetítenek nekik. Azok a szülők, akik igénybe akarják venni a szolgáltatást, ingyenes bérletet kell váltsanak csemetéiknek.

Oláh Emese alpolgármester a buszoztatás előnyeit, biztonságos voltát ecsetelte az érintetteknek: az iskolabuszok azután is behajthatnak majd a Farkas utcába, miután az sétáló övezetté válik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro