// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Az Európai Néppárt adja a legnagyobb frakciót az EP-ben

// HIRDETÉS

De jóval kevesebb számú mandátummal, mint eddig.

A várakozásoknak megfelelően az Európai Néppárt (EPP) adhatja majd a legnagyobb frakciót az Európai Parlamentben a választásokról közzétett exit pollok vasárnap esti első összesítése szerint, írja az MTI. Az előzetes adatok szerint átlagosan körülbelül 49-52 százalékos volt a részvétel, ami magasabb, mint az elmúlt húsz évben bármikor. Legutóbb, 2014-ben ez a szám 42,61 százalék volt – jelentette be az Európai Parlament szóvivője a brüsszeli eredményvárón.

Az EP mandátumbecslése alapján a konzervatív erőket tömörítő pártcsalád 173 képviselőt küldhet az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének halasztása miatt a ciklus elején ismét 751 tagú testületbe. A második helyezett szociáldemokratáknak (S&D) az összesítés szerint 147 mandátumuk lehet.

A liberális frakciónak (ALDE) Emmanuel Macron francia elnök pártjával együtt 102 mandátuma lehet. A zöldek frakciója 71 tagú lehet, s így megelőzné a jelenlegi harmadik legnépesebb képviselőcsoportnak számító Európai Konzervatívok és Reformereket (ECR), amely a brit kormánypárttal kiegészülve 58 helyre számíthat ebben a régi-új konstellációban.

A hatodik legnagyobb frakció 57 képviselővel a Matteo Salvini olasz belügyminiszter által létrehozott, radikális jobboldali Népek és Nemzetek Európai Szövetsége, amelynek elődje a Szabadság és Nemzetek Európája (ENF) volt. Ezt követi 56 képviselői hellyel az olasz Öt Csillag Mozgalom és a Nigel Farage vezette Brexit Párt szövetsége, amely eddig Szabadságjogok és Demokrácia Európája Mozgalom (EFDD) néven működött.

A legkisebb frakciót a patkó bal szélén ülő Egyesült Európai Baloldal - Északi Zöld Baloldal (GUE-NGL) fogja adni, előreláthatólag 42 mandátummal. A függetlenként politizálóknak nyolc mandátumot jósolt az EP, az „egyéb" kategóriába pedig 37 képviselőt soroltak, róluk egyelőre nem tudni biztosan, hogy melyik frakcióba fognak beülni, ha egyáltalán valamelyikbe.

Jelenleg az EPP-nek 217, az S&D-nek 186, az ECR-nek 75, az ALDE-nak 68, a zöldeknek és a GUE-NGL-nek 52, az EFDD-nek 41, az ENF-nek 37 képviselője van.

Külön csoport létrehozásához minimum 25 képviselőnek kell megállapodnia legalább hét uniós tagállamból.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro