// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Autópálya-felhajtót adományoz az állam egy erdélyi ortodox kolostornak

// HIRDETÉS

Csekély 32 millió lej az értéke.

Ha az autópálya-építésben nem is jeleskednek a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) illetékesei, legalább arról tanúbizonyságot tettek, hogy istenfélő emberek: saját autópálya-felhajtót adományoztak egy Fehér megyei kolostornak.

És ez nem vicc: egy évvel azt követően, hogy átadták az észak-erdélyi autópályát a dél-erdélyi sztrádával összekötő Szászsebes-Torda autópálya 3-as és 4-es, Nagyenyed és Torda közötti ütemét, a 4-es szakaszon, Dombró térségében 32 millió lejből autópálya-felhajtót építenek. Ami premier lesz, mivel  még csak nem is főúttal, hanem a 85-ös számú községi úttal köti majd össze a sztrádát.

A CNAIR szerint ezzel megkönnyítik Dombró és Aranyosmohács lakosainak a feljutást az autópályára.

Az ügy szépséghibája csak annyi, hogy

a két falunak összesen 650 lakosa van, a legközelebbi felhajtó pedig csak 10 kilométernyire található.

Ez még nem feltétlenül indokolná a felhajtót, de az indoklás folytatásából kiderül a valódi ok: a felhajtó azt is megkönnyíti, hogy a zarándokok eljuthassanak a dombrói ortodox kolostorba, amely egyébként hátrányos helyzetű gyerekek és idősek gondozásával is foglalkozik.

Vasile Crişan, a kolostor főnöke az Adevărul napilapnak büszkén el is dicsekedett vele, hogy

ő maga járta ki a felhajtót a hatóságoknál: ha kidobták az ajtón, visszamászott az ablakon, és végül győzött.

Állítása szerint a kolostorba korábban évi 150 000 zarándok érkezett, ám az autópálya megépítése után ez a szám 40 százalékkal csökkent. Most arra számít, hogy a felhajtó megépülése nyomán ismét nőni fog a látogatók száma. 

Crişan amúgy érdekes figura: ő volt a 90-es évek Aranygenerációnak is nevezett román válogatottjának a lelkiatyja, így aztán Dorinel Munteanu, Gheorghe Hagi, Anghel Iordănescu, Iulian Filipescu, Bogdan Stelea, Ilie Dumitrescu, Constantin Gâlcă és Mircea Lucescu is meglátogatta a kolostort, és jelentős összeget adományozott a fejlesztésére.

Ami szép és jó, de azért sokan reménykednek abban is, hogy a CNAIR hasonlóan kegyes lesz, és jóváhagyja egy felhajtó megépítését Szászsebes térségében is. Az ugyanis 30 000 embert és számos céget szolgálna ki. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza
Krónika

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza

Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro