Másodjára is meghívták Dragneát a TVR legnézettebb műsorába, pedig az elsőből is botrány volt.
Bár a Román Televízió (TVR) nézettsége manapság nem dönt csúcsokat, a Viața Satului nevű műsor még mindig eléggé népszerűnek számít, így nem mindegy, ki osztja az észt benne. Nagyon elfogyhattak a „szakértők”, ha a műsor készítői két egymás követő hétvégén is Liviu Dragnea PSD-elnököt és Petre Daea mezőgazdasági minisztert voltak kénytelenek meghívni a műsorba. Már az
">első alkalommal is toporzékolt egy kicsit az ellenzék, de úgy tűnik, ez nem hatotta meg a szerkesztő urakat és hölgyeket, hiszen másodjára is meghívták őket. Elvégre már csak egy hét áll rendelkezésre a kampányra, bele kell húzni, ha a PSD nem akar látványosan elbukni, ahogy azt a felmérések előrevetítik.
A műsort egyébként Polyán (Poiana Sibiului) forgatták, távol a Dragneát és általában a PSD-seket lépten-nyomon megtaláló tüntetőktől.
Az audiovizuális tanács (CNA) egyik tagja, Doina Rusu felháborodott hangvételű közleményben tudatta: ismét panaszt emelt a műsor készítői ellen, ahogyan a múlt héten is tette, és kérni fogja, hogy vegyék napirendre a tanács következő ülésén a helyzetet. Rusu azt írta, hogy ez a legsúlyosabb törvénysértés, amit a PSD-t kiszolgáló köztelevízió elkövetett.
Nem ez az első eset, amikor a Viața Satului nevű műsor, illetve a TVR törvényt sért a PSD kedvéért, de ilyen gátlástalan módon csak a `90-es években szolgálta a Ion Iliescu-féle FSN érdekeit.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.

Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.