// 2026. augusztus 10., hétfő // Lörinc

Szodoma és Gomorra! Az utcán létesített szexuális kapcsolatot két állampolgár (VIDEÓ)

// HIRDETÉS

Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a kattintást követően a nyugalom megzavarására alkalmas képi vagy hanghatások bemutatására kerül sor.

Közlemény.

Egy 2019. május 6-án, hétfőn rögzített és iktatott lakossági bejelentés nyomán a Brăila városi rendőrség munkatársai a hatósági eljárásokra vonatkozó hatályos jogszabályok betartásával vizsgálatot indítottak, majd beazonosítottak egy hím- és egy nőnemű magánszemélyt, akik instant nemi kapcsolatot próbáltak létesíteni a város egyik forgalmas utcáján,

és sikerült is nekik.

Egy szemtanú által hang- és képrögzítő eszközzel készített felvétel kielemzése alapján kiderült, a törvénybe ütköző cselekedet elkövetésére valóban sor került, a videó a büntetőeljárásban bizonyítási eszközként, illetve bizonyítékként felhasználható.

A vizsgálatok eddigi eredményei szerint a kihágást egy 34 éves Brăila-i illetőségű férfi, illetve egy 48 éves, Călăraşi megyében kiállított személyazonossági igazolvánnyal rendelkező nő követte el,

fényes nappal.

A rendőrség döntése értelmében az ügyben érintettek ellen bűnvádi eljárás indult a közerkölcs megsértése miatt, a büntetőtörvénykönyv 375-ös cikkelye alapján.

Kelt Brăilán, 2019. május 8-án, a közérdekű tájékoztatást a Brăila megyei rendőr-főkapitányság biztosította.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt
Székelyhon

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt

Nicușor Dan államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését lehetővé tevő törvényt.

Meddig használható még a régi személyi?
Krónika

Meddig használható még a régi személyi?

Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

// még több főtér.ro