// 2026. november 7., szombat // Rezso

120 ezer eurónyi közpénz ment a vécébe Bánffyhunyadon. Szó szerint

// HIRDETÉS

Nem garasoskodott az önkormányzat.

Nem akármilyen új létesítménnyel büszkélkedik a Kolozs megyei Bánffyhunyad önkormányzata: a kisvárosban  mostantól nyilvános vécé is várja a szükségben szenvedőket.

Az ügy egyetlen szépséghibája, hogy a vécé 120 ezer euróba került. Ennyiért pedig az ország legdrágább városának számító Kolozsváron már háromszobás lakást lehet vásárolni, ráadásul jó környéken.

Az összeget csak részben indokolja, hogy a létesítmény 153 négyzetméteres alapterületű, mivel meglehetősen fapados: a vécétartályok műanyagból vannak, a vízöblítés nem automatikus, és nincsenek automata kézszárítók sem.

A létesítményben a női részlegen öt fülke és három kagyló található, a férfiaknál három fülke, három piszoár és két kagyló, emellett mozgássérültek és kisgyermekes anyák számára is van külön helyiség.

A hétvégén átadott nyilvános vécével büszkélkedő Mircea Moroşan polgármester szerint nem maguk a munkálatok kerültek ennyi pénzbe, azokért „csak” 65 ezer eurót kellett fizetni. Mivel azonban közintézményről van szó, a járulékos költségek igen magasak: az összeg mintegy 30 százalékát az áfa, a tervezés, a különböző engedélyek megszervezése és az építőtelep megszervezése emésztette föl.

„Még Kolozsváron sincs ilyesmi: tíz helyiség van, mozgássérültlift, és a vízhálózatra és a csatornázásra való rácsatlakozás is sokba került” - büszkélkedett az elöljáró.

Akinek abban valóban igaza van, hogy Kolozsváron nincs ilyen vécé. Egyrészt azért, mert ebben sem lift van, csak egy felvonószerkezet, másrészt mert Kolozsváron a közelmúltban 191 ezer euróból négy, valóban luxuslétesítménynek nevezhető nyilvános vécét építtettek.

Vagyis egyetlen illemhely megépítése kevesebb mint 50 ezer eurót kóstált. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro