// 2026. október 19., hétfő // Nándor

Ön is kapott bérletdrágító SMS-t a mobilszolgáltatójától?

// HIRDETÉS

A fogyasztóvédelem közbelépett, de csodálkoznánk, ha tudná szabályozni az árakat.

Rendeletben szólt rá az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság elnöke az egyik mobilszolgáltatóra, hogy hagyjon fel a felhasználókkal szemben nem korrekt kereskedelmi gyakorlatokkal, amelyek célja, hogy megdrágítsa az előfizetéseket.

A fogyasztóvédelem közleménye egyelőre a vállalattal szemben jótékonyan homályos, azaz se az nem derül ki, melyik mobilszolgáltatóról van szó, se az, hogy milyen eljárást találtak szabálytalannak. A vállalatot pár napja 70 ezer lejre bírságolta meg a fogyasztóvédelem ugyanezért, majd rendeletben nyomatékosította, mit hagyjon abba a szolgáltató.

A külön rendeletre valószínűleg azért volt szükség, mert az ellenőrzés és a bírság után érkeztek lakossági panaszok arról, hogy árdrágítást bejelentő SMS-t kaptak. Mivel a szolgáltatónak közel 2,5 millió előfizetője van, a fogyasztóvédelem úgy gondolta, inkább elejét veszi a szabálytalannak vélt drágításnak. Intézkedéseit a vállalat bíróságon támadhatja meg, de addig is alá kell vetnie magát a rendelkezéseknek, amíg a bíróságon jogerős ítélet születik.

Közleményük szerint szabálytalan, hogy a szolgáltató a fogyasztókra terhelje át azokat a költségeket, amelyek törvénymódosítások nyomán keletkeztek. Nem pontosítja, de valószínűleg a tavaly december végén elfogadott, 114-es sürgősségi kormányrendeletről lehet szó, amely igazi salátatörvényként többek között a távközlési cégekre is egyféle különadót vetett ki.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro