// 2026. november 7., szombat // Rezso

Húsvéti szüszpansz után parádésan dobta vissza Iohannis a kormányátalakítást

// HIRDETÉS

Ez egy bohózat – mondta az államfő. És pont úgy játszik benne. Dăncilă nézhet új miniszterek után.

A kormányátalakítás akkora bohózat, hogy azt Klaus Iohannis nem hagyja jóvá, nyilatkozta az államfő kedden, miután lejárt a maga szabta ünnepi határidő arra, hogy bűt vagy bát mondjon Viorica Dăncilă kormányának átalakítására.

A kormányátalakításnak semmi köze a kormányzáshoz, a választók igényeihez, ez csak leszámolás a PSD-n belül, egy érvénytelen gesztus, vélekedett az államfő, aki szerint a leváltandó miniszterek helyére kiszemelt politikusok 

felkészületlenek, és nincs meg a tartásuk ahhoz, hogy ilyen tisztségeket töltsenek be. 

Épp ezért nem hagyja jóvá, hogy Dăncilă leváltsa a jelenlegi minisztereket, amíg nem látja, kik veszik át az érintett tárcákat, vagy kik ugranak be ügyvezetőként.

FRISSÍTÉS: Dăncilă elő is rukkolt azoknak a kormánytagoknak a nevével, akik ügyvivőként vennék át a tárcákat: Ana Birchall az igazságügyet, Eugen Teodorovici pénzügyér az európai alapokért felelős, Radu Oprea kereskedelmi miniszter a határon túli románokért felelős minisztériumot.

A kormányfő három minisztercserét eszközölt volna: Rovana Plumb a PSD listavezetője, Natalia Intotero szintén EP-jelölt, ráadásul befutó helyen, vagyis nyáron mindketten mennének Brüsszelbe, addig meg kampányolnának, ha a miniszterelnök megtalálja az utódjaikat. 

A harmadik minisztertől, Tudorel Toadertől Liviu Dragnea pártelnök akart rövid úton megszabadulni, ezért a PSD végrehajtó bizottsága egy hete megvonta a bizalmat tőle, majd némi halogatás után lemondott. Az igazságügy élére kiszemelt Eugen Nicoliceáról viszont maguk a PSD-sek sem gondolják, hogy komoly javaslat. Ez utóbbit Stelian Ion, az USR képviselője jegyezte meg mai sajtótájékoztatóján – parlamenti folyosói elszólásokra hivatkozva.

Rovana Plumb utódjául Oana Floreát szánták az európai alapok minisztériumához, a határon túli románokért felelős minisztérium vezetését pedig Liviu Brăiloiura bízták volna. Ha Klaus Iohannisnak is megfelelt volna – kampányhónapban, sőt: kampányévben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro