Hát úgy, hogy felbérelünk egy fúvószenekart! Nem vicc, na! Ezt csinálta a PSD nagyemberének elit szervezőbrigádja.
A múlt hétvégén a PSD vezérkara, élén Liviu Dragnea nagymesterrel, Moldvába ruccant, egy választási kampánykörút erejéig. Történt ott több minden, de a legviccesebb sztori az, amely valószínűleg bekerül (ha ugyan már nincs ott) a pártpropaganda-kézikönyvekbe.
Jászvásáron (Iași) történt, mégpedig a pártgyűlés helyszíne, a színház épülete előtt. A pártos szervezők persze bevetették a szokásos védelmi rendszert is: kordonok, csendőrök, sőt, szimpatizáns-szűrők is, amelyeken csak az mehetett át, aki valamilyen módon igazolta, hogy nem utálja a PSD-t. Igen ám, de a furfangos elégedetlenek kicseleztek minden akadályt, és egyszer csak ott ordítoztak a színház előtt.
Ekkor vetették be a „biztonságiak” a halálos fegyvert: egy fúvószenekart, amely tele tüdővel fújta a curájt, hogy az ablakok is remegtek bele. És a méltatlankodók üvöltését is elnyomta.
Tessék, így szólt a tiltakozó hangorkán:
És így szólt a fúvószenekar, amely elnyomta az előbbit:
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.