András Vargas, a magányos, copfos flamenco-gitáros Kolozsvár egyik különleges figurája, aki arra tette fel az életét, hogy a lehető legtöbb emberhez eljuttassa ezt az Andalúziából származó vérpezsdítő muzsikát, amit rajta kívül nem sokan játszanak mifelénk.
A nagybányai születésű, Kolozsváron élő képzőművész három évtizeddel ezelőtt szeretett bele Paco de Lucía legendás spanyol gitáros egyik lemezébe, s ott azonnal eldöntötte, ő bizony gitárt ragad és megtanul flamencót játszani.
Andalúzia vérpezsdítő muzsikáját rajta kívül nem sokan játsszák mifelénk – ekkora lelkesedéssel egészen biztosan nem –, Varga András, azaz András Vargas már csak ezért is különleges jelenség.
Két zenekart alapított már, lemeze is jelent meg saját szerzeményekkel, s ha épp nem a színpadon pörget, egy hétköznapi esti sörözés alkalmával is lazán előkapja szeretett hangszerét. Mert azt vallja, a flamenco esszenciája a közösségi élmény, és ott kell játszani, ahol ezt át lehet nyújtani. Mi épp egy ilyen ad hoc helyzetben ültünk le beszélgetni Vargas Andrással a kolozsvári Insomnia kávézó egyik sarkában.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Tíz perces utazás a Zokogó majom világában Demeter Zsuzsa irodalomtörténésszel. Kilencven éve született, húsz éve halt meg a kolozsvári peremvidéki kisemberek írója.