// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A közlekedési miniszter határozott: határozottan fogalma sincs arról, amit rá bíztak

// HIRDETÉS

Most komolyan: neki kéne tudnia, ki épít majd meg egy autópályát?

Răzvan Cuc közlekedési miniszter az elmúlt hetekben azzal hívta föl magára a figyelmet, hogy megpróbálta azt a látszatot kelteni: új seprűként nagyon jól seper. Egyik nap egyik, másik nap a másik autópálya építésén bukkant fel narancssárga láthatósági dzsekiben, hogy a sajtó gyűrűjében, összevont szemöldökkel utasítsa rendre a lassan dolgozó kivitelezőket.

Vagy hogy látványosan szerződést bontson a lazsáló céggel.

Most azonban homok került a gépezetbe: a miniszter lefagyott, és kiderült: nemigen van fogalma a rá bízott ügyekről.

Szerdán este a Digi 24 hírcsatorna riportere faggatta a Brassót a dél-romániai Ploieşti-tel összekötő autópálya terveiről, arról, hogy a köz- és a magánszféra bevonásával épül-e meg, illetve hogy ki lesz a kivitelező.

Nos, a miniszter számára enyhén szólva is kihívást jelentett a válasz.

Mint mondta, nem tudja még biztosan, hogyan építik meg a sztrádaszakaszt, mivel azon az előrejelzési hivatal dolgozik, a minisztérium csak a műszaki hátteret biztosítja.

Arra a kérdésre sem tudott válaszolni: vajon egy kínai cég építi majd meg az utat, ahogy azt korábban a kormányfő meglebegtette? 

„Nem tudom. Én is ilyesmit hallottam” – válaszolta. Mivel hogy még nem egyeztetett az illetékessel.

Aztán igyekezett menteni a menthetőt: egy kínai cégről beszélt, amely konzorciumot hoz létre egy másik céggel.

A miniszter szerint nem lenne gond, ha az illető cég külföldről hozna munkásokat – már ha tényleg megkapja a kivitelezési jogot –, elvégre Romániában munkaerőhiány van.

Szóval nem szerepelt túl jól – igaz, lehet, hogy a nyílt terep és a narancssárga dzseki hiányzott.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro