// 2026. november 7., szombat // Rezso

Elárverezik a román hírszerzés magyar származású volt igazgatójának villáját a feje fölül

// HIRDETÉS

Virgil Măgureanu számára nem jött be a vállalkozói élet.

Nehéz időszakot él meg a hírhedt Román Hírszerző Szolgálat (SRI) első igazgatója, Virgil Măgureanu – született Asztalos Imre –: cége csődje miatt elárverezik verejtékes hírszerzőfőnöki munkával megkeresett pénzéből épült villáját.

A România liberă című bukaresti napilap megtudta: nem jött be az áfonyabiznisz a volt főkémnek, cége csődbe ment, a hitelezőket nem tudja kifizetni, ezért egy nagyváradi bírósági végrehajtó elárverezi a szőlőfalujában, a Szatmár megyei Hadadgyőrteleken épült villáját.

A 718 négyzetméteres, emeletes és manzárdos vityilló a hozzá tartozó telekkel együtt – összesen 1679 négyzetméterről van szó – várja új gazdáját.

A villát még 1994-ben, a SRI teljhatalmú uraként kezdte építeni – igaz, az önkormányzattól kapott építési engedély szerint csupán egy hozzátoldásról volt szó a szülői házhoz, de hát kinek mi köze hozzá, hogy a román kémszolgálat főgóréja mit ért hozzátoldás alatt.

Mivel azért még egy SRI-vezér sem keresett olyan jól, gyanút keltett, honnan volt ekkora villára pénze,

ezért a belügyminisztérium belső korrupcióellenes osztálya vizsgálni kezdte az ügyet, de hát mit ad Isten, végül Măgureanut nem vonták felelősségre.

Măgureanu 2007-ben vágott bele az áfonyabizniszbe, cége azonban most csődbe ment. A vele szemben követeléssel élők között ott van Szilágycseh önkormányzata – cégének itt is volt egy ingatlana, amit tavaly hirdettek meg árverésre –, a kolozsvári regionális adóhatóság, valamint az egyesült államokbeli Firstcom LLC nevű. 

A végrehajtást ez az amerikai cég kérte – az ügyet rendkívül érdekessé teszi, hogy

a Kentucky államban bejegyzett vállalkozás tulajdonosa egy Marian  Măgureanu nevű férfi – és a névegyezés nem véletlen,

konkrétan  Virgil  Măgureanu fiáról van szó.

Virgil  Măgureanura – avagy Asztalos Imrére – nem csak az üzleti életben jár rá a rúd: emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben Ion Iliescu államfővel és Petre Roman volt miniszterelnökkel együtt vádat emeltek ellene az 1990-es bukaresti bányászjárás miatt.

Măgureanu az 1990 márciusában Marosvásárhelyen megszervezett magyarellenes pogrom nyomán létrehozott SRI első igazgatója volt – a gyanú szerint a véres vásárhelyi eseményeket éppen azért szervezték, hogy legyen ürügy a felszámolt Szekuritáté utódjának létrehozására –, és 1997-ig állt a magyarokkal szemben mindig bizalmatlan román hírszerzés élén.

A Virgil Măgureanuvá „avanzsált” Asztalos Imre 1941-ben született, és 1969-ben a Bukaresti Tudományegyetem filozófia szakán végzett. 1978-ban doktorált, szakterülete a politikatudomány. 1969 és 1989 között a bukaresti Ștefan Gheorghiu akadémián oktatott pszichoszociológiát. A szeku 1972-ben szervezte be, majd hamarosan a külügyi hírszerzés tisztje lett. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro