// 2026. november 6., péntek // Lénárd

A Kolozsvár környéki településekre is ráragadt Boc metróláza

// HIRDETÉS

Olyan nagyszabású tervekkel készülnek, hogy nehéz elhinni, megérjük a megvalósítást.

Szövetségbe tömörültek a Kolozsvár környéki települések a megyeszékhellyel a metró és egy helyi érdekű vasúti (HÉV) hálózat megvalósítása érdekében. Az együttműködési megállapodást Kolozsvár és másik hat település (Gyalu, Szászfenes, Kisbács, Apahida, Zsuk és Bonchida) elöljárói ünnepélyes keretek között írták alá. Megegyeztek:

közösen intézik a vonatkozó tanulmányok elvégzését és a stratégiai tervezést mind a földalatti, mind a HÉV ügyében.

A metropolisz övezet mobilitását forradalmasító beruházásokat két lépcsőben valósítanák meg. Első körben a már meglévő infrastruktúrát használva indítanák be a vasúti közlekedést Magyarnádas és Bonchida között (43 km), az eddigi megállókat újabbakkal egészítenék ki Kisbácsban, a Törökvágáson és a szamosfalvi reptér irányába tartó Aurel Vlaicu sugárúton. A megállóhelyeket úgy alakítanák ki, hogy maximálisan kiszolgálják az utasok kényelmét: várótermekkel, jegyárusító helyekkel, automatákkal, parkolóhelyekkel rendelkeznének, és menetrend szerinti járatokkal kapcsolódnának a város helyi közlekedéséhez.

A második szakaszban földalattit építenének Gyalu és a szamosfalvi nemzetközi repülőtér viszonylagos közelében található, úgynevezett IRA híd között, mintegy 16 kilométeres szakaszon. A metró megállna többek között a leendő regionális kórháznál, a Vivo bevásárlóközpontnál és a városközpontban is, a konkrét megállók helyét a szakértők fogják meghatározni.  A városon kívül földfelszín felett, a városon belül, a földfelszín alatt közlekedne.

A projekt folytatásaként Gyalut és Szászfenest kötnék össze.

Emil Boc tájékoztatása szerint a közeljövőben kiírhatják a pályázatot a metró előtanulmányának, illetve a HÉV megvalósíthatósági tanulmányának elkészítéséhez. A polgármester bizakodóan nyilatkozott a projektről, mondván a pénz egy részét európai forrásokból fedezik, de az egymilliárd eurós beruházáshoz számítanak a magánbefektetőkre és a köz-magán társulásokra (PPP), ugyanakkor kölcsönökről is tárgyalni fognak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro