Corneliu Bârlădeanu korábbi huşi-i püspök
finálé
fsandor
2019. március 14. csütörtök, 15:49
A volt huşi-i püspök homoszexuális aktusait rögzítették James Bond-filmekbe illő módszerekkel.

Letöltendő börtönbüntetésre ítélte jogerősen csütörtökön a Iaşi-i Táblabíróság azt a három ortodox papot, akik 2017-ben szexvideókkal zsarolták Corneliu Bârlădeanu huşi-i püspököt.

A zsaroló akciót kiagyaló és levezénylő

Sebastian Jitaru korábbi huşi-i arhimandrita három és fél évre megy börtönbe,

bűntársai – Gheorghe Damian és Mihail Bumbu ortodox papok – pedig három-három évet töltenek rács mögött. Az elítéltek a büntetés letöltése után öt évig nem tevékenykedhetnek papként. A három papot első fokon csak felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

A vádirat szerint az azóta lemondott Bârlădeanu püspök elleni zsarolási hadjáratot a segédpüspöki tisztségre pályázó Jitaru találta ki és indította el. A püspök „jobb kezeként” ismert arhimandrita 2017. június elején kereste meg a két papot és a telefonján olyan videókat mutatott nekik, amelyen Bârlădeanu látható

egy teológus hallgató társaságában, homoszexuális nemi aktus közben.

Jitaru azt állította, hogy a felvételeket többek között egy asztali ébresztőórába rejtett kamerával készítette, a titkosszolgálatok által használt berendezést pedig egy iaşi-i SRI-ezredestől kapta. A zsaroló azt is elmondta, hogy a videókról másolatot őriz egy széfben, és hogy megbízott valakit, hogy ha neki baja esne, adja át az anyagot a sajtónak.

A zsaroló az egyházkerületi zsinat ülése előtt óránként járta sorra a püspök tanácsosait és jelezte, hogy ha nem érik el, hogy őt kinevezzék segédpüspökké, a külföldi médiában hozza nyilvánosságra a videókat. A bíróság előtt Bârlădeanu is elmondta, hogy személyesen is megkereste Jitaru és

annak rendje és módja szerint megzsarolta.

Corneliu Bârlădeanu egyébként végig következetesen tagadta, hogy ő szerepelne a videókon. A 2017 nyarán kirobbant, közfelháborodást keltő botrány nyomán a püspök lemondott, miután az ortodox patriarchátus szóvivője megerősítette, hogy Bârlădeanu szerepel az egyik nyilvánosságra került felvételen, és hogy a zsinat ki fogja zárni a papság soraiból.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/30370
Hej, zengték a jeles jelöltek a „magyar nótát” egyre-másra. Kivéve a PSD-vezért. Neki tele volt a szája.
Jól látják, kedves Olvasók. A nagy tudású politikai elemző szerint Magyarország egy kisebb orosz medve, amely persze folyton Erdélyre feni a fogát.
Yuval Harari tézisei alapján a szerző többek közt levonja a következtetést: az állítólagos hazaszeretetével dicsekvő ultranacionalista dragnióta rezsim sohasem fog hazafinak számítani.
A Facebookon, egy élő bejelentkezésben kérte követőit, hogy szóljanak a rendőrségnek és menekítsék ki a helyszínről.
Nem csak Che Guevara és Marx, hanem Boc, Băsescu, Dragnea, Cioloş is pólóra került. Meg Orbán, Merkel, Trump vagy Macron is.
„Magyar az, akinek fáj Trianon”. De hogyan lehet feldolgozni ezt a traumát? És kinek a felelőssége?
A gyűlölet magasztalói és prédikálói visszafordítják a román társadalmat abba a korba, amikor a nacionalista hév pótolni tudta a sokak számára hasznos racionális megoldásokat.
A legnagyobb világsztárok közül kevesen és ritkán jutnak el Romániába, de nem azért, mert nem akarnak: az autópályák és az ideális fellépőhelyszínek hiánya ijeszti el Bonót, Beyoncét és társait.
Bár Nagyvárad gyógyszerészettörténeti emlékeit a rendszerváltás után szétlopkodták, az irgalmas rendiek Gránátalma patikájának berendezése túlvészelt minden viszontagságot. A katolikusok teljesen önerőből feltárták, leltározták és most a közönségnek is megmutatják.
Gryllus Dánielt kérdeztük a Kaláka és Kányádi Sándor kapcsolatáról Kolozsváron, ahol a zenekar Bogdán Zsolt színművésszel a tavaly elhunyt költő verseiből adott elő egy estére valót.
Ráadásul rekord idő alatt. Na de: Sebastian Ghițát nem sikerült kipiszkálni Szerbiából, pedig állítólag akarták. És Markó Attilát se Magyarországról. Igaz, azt annyira nem is erőltették.
Több megyében is menekülniük kellett az embereknek az áradások elől.
Nem volt olyan szövetség, melyben Románia kitartott volna, állítja a szerző. És ha már hagyomány, akkor tessék, itt az újabb nemzetközi botrány.
Diószegi László így büntetné meg a rájátszásban katasztrofálisan teljesítő játékosait.